Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Kissherceg Előzmény: #743167

Egy külföldi előadásért akár 18 és fél millió forintot is elkér Jánisz Varufákisz. A volt pénzügyminisztert Athénban azzal vádolják, hogy súlyos pénzeket keres a görög gazdasági válságon.

Ha Görögországnak nem is, a saját karrierjének mindenképpen jót tett Jánisz Varufákisz azzal, hogy elvállalta a pénzügyminiszteri posztot. A politikus azóta

egy beszédért 60 ezer eurót,

azaz 18 és fél millió forintot kér. Athénban most azzal vádolják, hogy profitál az ország pénzügyi válságából.

Varufákisz mindössze öt hónapig volt pénzügyminiszter, de ennyi idő alatt is sikerült hírnevet szereznie magának. Nem elég, hogy bőrkabátban, motoron járt a legfontosabb tárgyalásokra is, hevesen támadta az Európai Uniót, különösen Angela Merkel német kancellárt az Athénra erőltetett megszorítások miatt.

Posztjáról a mentőcsomagról kiírt görögországi népszavazás után lemondott, de úgy tűnik, a munkanélküliségtől nem kell félnie. Egy athéni hetilap információi szerint a közgazdászprofesszor

szerződést kötött egy londoni székhelyű ügynökséggel,

amely szónokokat közvetít ki rendezvényekre. Azt állítják, Varufákisz 60 ezer eurót, azaz több mint 18 és fél millió forintot kér egy Európán kívül elmondott beszédért.

A volt pénzügyminiszter az európai vendéglátókkal jóval nagyvonalúbb, nekik csak ötezer eurót (másfél millió forintot) kell fizetniük azért, hogy élőben hallgathassák.

Sőt, ha egyetemek hívják meg, a tarifa 1500 euróra (félmillió forintra) csökken.

Varufákisz ráadásul a luxust is megköveteli, szerződésében szerepel az első osztályú repülőjegy, szállás, repülőtéri transzfer és étkezés biztosítása is.

Az ügynökség vezetője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a lap értesüléseit. Mint írták, az összeg rengeteg mindentől függ.

„Mr. Varufákisz a görög kormány vezető tagja volt, így nyilvánvalóan magas összeget követel. Jelen pillanatban pedig nagyon keresett előadó”

– tette hozzá.