Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Kissherceg Előzmény: #740058

Milyen csendes már a topik... :)

Tévévitát tartottak Görögországban a közelgő választás miniszterelnök-jelöltjei között. A műsor legérdekesebb része természetesen a legesélyesebb két párt, a Sziriza és a liberális-konzervatív Új Demokrácia párt kormányfőjelöltjei, Alekszisz Ciprasz és Evangelosz Meimarakisz közötti szócsata volt.

Ciprasz a Sziriza kormányzását próbálta védeni azzal, hogy bár végül valóban elfogadták a hitelezők által Görögországra erőltetett megszorításcsomagot, de a korábbi miniszterelnök szerint kormánya ésszerű kompromisszumot tudott kiharcolni.

Meimarakisz szerint viszont a Sziriza lényegében semmit nem csinált, csak húzta az időt. Az Új Demokrácia jelöltje szerint ugyanis már akkor el kellett volna fogadni a megszorítócsomagot, amikor Cipraszék hatalomra kerültek, és akkor nem szenvedett volna ennyit a görög gazdaság. Meimarakisz ezen kívül azzal is vádolta Cipraszt, hogy a Sziriza-kormány a szerencsétlenkedésével elijesztette a befektetőket Görögországból. Az meg, hogy végül mégis elfogadták a megszorítócsomagot, Meimarakisz szerint a Sziriza eredeti terveinek kudarcát bizonyítja.

Ciprasz eredetileg azért mondatta le kormányát, mert az új választáson remélt nagyobb felhatalmazást szerezni a megszorítócsomagban előírt reformokhoz. Terve viszont visszafelé is elsülhet, a közvélemény-kutatások szerint legalábbis a Sziriza fej-fej mellett áll az Új Demokráciával. Így mindkét párt kisebb görög pártokkal kényszerülne koalíciót kötni győzelem esetén, ezért próbálja a Sziriza és az Új Demokrácia is az ingadozó szavazókat megszólítani. Ők nagyon sokan vannak, és a megszorításokból és a görög politikai rendszer hülyeségeiből is elegük van.