Re: nincs cím
Kissherceg Előzmény: #693058norvég alap is vette a telekomot:
Egyedül a Magyar Telekomot szeretik egyre jobban, a társaságban így már 1,94 százalékos részesedést birtokolnak. Amellett egyébként, hogy tavaly ez számított a legjelentősebb pozíciónövelésnek, már százalékos értelemben is ebben a cégben van legnagyobb részesedésük.
Mivel persze a Mol, vagy OTP kapitalizációja sokkal nagyobb az MTelekoménál, forintban kifejezve még mindig ebben a két vezető papírban parkoltatják a legtöbb pénzt, aztán a Telekomban majd pedig a Richterben.
Úgy tűnik egyébként, hogy aktívan követik a vállalati sztorikat – valószínűleg tanácsadón keresztül - annak ellenére is, hogy a norvég alap mérete óriási (840 milliárd dollár, vagyis több mint hat évnyi magyar GDP), és a világ minden tájáról részvények tucatját tartalmazza. A pozícionáltság ugyanis kísérteties módon képezi le az egyes vállalati sztorikat. Az OTP-t és Mol-t jelentős kockázatok lengik körül, miközben a Richterben rövid távon a költségnyomás és egyre magasabb értékeltség biztathatott pofitrealizálásra. A Magyar Telekomba viszont eközben már minden rosszat beáraztak, a szegmensben forr a felvásárlási láz, és még sztori is van a részvények körül.