Re: 1 euró a raffiért még sok is :o)
Boby. Előzmény: #685391"A Széchenyi Bank az osztrák lap megfogalmazása szerint eddig semmilyen szerepet nem játszott a magyar gazdaságban. Egyetlen fiókja van, miközben a Raiffeisen még egy kemény leépítési folyamat után is 125 egységgel rendelkezik. A mérlegfőösszeg alapján a Raiffeisen közel 100-szor akkora, mint a Széchenyi Bank. Miközben azonban a bank Magyarországon nem gazdasági tényező, tulajdonosa, Töröcskei István annál inkább az: a kormánypárti Fidesz szoros bizalmasa, tulajdonos volt a pártközeli médiában, Simicska Lajos közeli barátja. Az ÁKK vezetésének 2012-es átvétele után érdekeltségei többségéből kiszállt, kivéve a Széchenyi Bankot, amelyben nagy expanziós tervekkel rendelkezik.
Töröcskeinek sok más, például a Mol felügyelőbizottsági tagsága mellett pincészete is volt. Utóbbi számára több mint hobbi, sőt több munkatárssal rendelkezik a pincészet, mint maga a bank. A politikai hátszélnek köszönhetően azonban utóbbinál is többről van szó, mint növekedési fantáziáról: Orbán Viktor miniszterelnök már évek óta forszírozza a hazai befolyás növelését, tavaly nyáron pedig konkrét lépések is követték a szándékot a Széchenyi Bank és a Demján Sándor ingatlanvállalkozó érdekeltségébe tartozó Gránit Bank 49%-ának megvásárlásával. Egy olyan hatalmas cégért, mint a Raiffeisen, csakis állami háttérrel érdeklődhet valaki - írja a lap."
Ez lenne a Magyar Út..., Mutter?! Én nem tudom....Pornó filmen láttam már olyat, hogy s&ggből szájba, de valahogy nem nyerte el a tetszésemet.