Re: Oslo

Milánóban történt, a hét elején. Az egyik legrégebbi olasz kávégépkészítő család tulajdonosával ittuk épp az eszpresszót, amikor kitört belőle a „dolce vitát” élvező olaszokra alig-alig jellemző düh.

A kínaiak, a betolakodók, a kényelmes és édes olasz életet felforgató távol-keletiek elleni hangos tiráda furcsa kisülése volt annak a fordulatnak, ahová a robusztusan fejlődő kínai gazdaság mostanra eljutott.

Ha nem egy eszpresszó, és a hozzá szükséges gépek gyártásáról folytatott beszélgetés kíséretében csapódik le rajtam a globálkapitalizmus újabb fordulatának lehelete, akkor talán meg sem értem. Hiszen az újságokban olvasott statisztika többnyire csak nehezen átélhető számok gyűjteménye.

Kínából újabban ömlenek a felmérések és kimutatások, melyek azt jelzik, hogy a hatalmas országban tényleg pénzköltő, valódi fogyasztónak tekinthető félmilliárdnyi emberből a többség (körülbelül 80 százalék) legfeljebb csak a napi szükségleti cikkekből akar kínait venni. Miközben itt, Európában, lassan minden kínai gyártmány, a mindennapjainkat behálózó elektronikus szerkezetektől kezdve a buszok alkatrészein át egészen a tornacipőig, a kínaiak tudatosan kerülnék azt, amit saját maguk gyártanak.

Többnyire nem sznobizmusból persze. Nem úgy, mint évtizedekkel ezelőtt, a 60-as években magára találó, meggazdagodó és mindent, ami európai, teljes szívből imádó Japán. Nem, itt most másról van szó. A kínaiak nem az európai és amerikai márkák múltjába lesznek szerelmesek, hanem állítólag valódi bizalmatlanságból nem akarnak kínai termékeket vásárolni.

Ők ugyanis pontosan tudják, hogy Kínában hogyan is „nyesik le a sarkokat”, vagyis hagyják el és ki a végterméken elsőre még nem látható, de később problémákat okozó költséges kiadásokat. Hogyan és miért nem lesz például a kínai gyártmányú pelenka olyan, mint a francia. Úgyhogy ők a nagynehezen megkeresett pénzükért franciát akarnak. Francia pelenkát a saját gyerekeik popsijára, nem pedig kínait.

Első pillantásra ezek után nem is értettem az olasz eszpresszógépesek felháborodását. Hiszen Kína éledő és egyre erősebb Nyugat-mániája igazi aranybánya lehet a minőségi európai termékeknek. A gazdasági statisztikák bűvöletében élő makroközgazdászok most már egyre többet beszélnek arról, hogy ennek a trendnek köszönhetően megfordulhat a pénzcsatornák folyási iránya. Az elmúlt évtizedekben Kínába pumpált európai és amerikai pénz visszafordulhat és visszavándorolhat, mert a kínaiak elköltik majd nyugati termékekre.

Japán esetében is így volt egészen a 80-as évek elejéig, amikor jött az újabb fordulat, a világszínvonalú japán termékek piaci sikere. De Kína ettől azért még távol van. Most még csak annyi történik, hogy elutaznak Olaszországba a nagy tradíciójú eszpresszógépgyártókhoz például, és „csicskáztatják őket”. Mario használta a csicskáztatás szót annak a négy napnak a leírására, amit a kínaiak az ő trevisói üzemében töltöttek egy hónappal ezelőtt.

„Eljöttek, és minden alkatrészt megvizsgáltak – mesélte Mario –, még a rézcsiszoló dobok belső felépítését is, hogy biztosan nincs-e bennük semmi kínai. Aztán igazolást állítottak ki, és így már megveszik a gépeinket. Ide jutottunk, a mi családunkat vizsgáztatják a kínaiak!”

Hát ide.

A dolce vita kényelméből nézve gyomor kell hozzá, ez világos, de azért megéri…