Ferenc pápa: Ki vagyok én, hogy ítélkezzem a melegek fölött?
Netmaster""Ha egy ember meleg, keresi Istent és jószándékú, akkor ki vagyok én, hogy megítéljem őt?" – mondta Ferenc pápa vatikáni újságíróknak hétfőn a BBC szerint, miután visszatért a riói katolikus ifjúsági világtalálkozóról. A pápa azt mondta, a homoszexuális papoknak meg kell bocsátani, és el kell feledni a bűneiket.
"A katolikus egyház katekizmusa világosan elmagyarázza ezt" – mondta Ferenc pápa. "Azt írja, a melegeket nem szabad kirekeszteni, hanem intergálni kell őket a társadalomba" – mutatott rá az egyházfő, aki hozzátette, nem az a baj, ha valaki homoszexuális, hanem az, ha valaki emellett kampányol, éppúgy, mint ha valaki a kapzsi emberek, a politikai oldalak, vagy a szabadkőművesek mellett kampányol.
A nők egyházban betöltött szerepéről a pápa azt mondta, nagyobb szerepet szán nekik, mint hogy jótékonysági szervezetek elnökei legyenek, a nők pappá szentelésével kapcsolatban azonban az egyház világosan kinyilvánította, hogy ez az út nem járható."
http://hvg.hu/vilag/20130729_Ferenc_papa_Ki_vagyok_en_hogy_megiteljem
Vajon mennyi időnek kell még eltelnie, hogy változzon az álláspont a női papokról?