Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Előzmény: #637816

Pedig nem ez az első és nem ez az utolsó jelkép, amit a korábbi vallásos jelképek és fogalmak közül kisajátítanak, hogy lezüllesszék azt és elvegyék az eredeti jelentését. Számos ilyen vallási szimbólum van, lásd például svasztika, ami a hiedelmekkel ellentétben bár Indiában is ismert volt, de az ógörögök is használták díszítésre előszeretettel, szóval nem kellett olyan messzire menni érte.

Vagy éppen elég arra gondolni, hogy a "béke jelét" (Mercedes+1 vonás) hordozókból milyen felnőtt és idős ember vált, és elég eszünkbe juttatni, hogy valójában semmi csoda nincs ebben azok után, hogy valójában az ÉLETFA helyett annak megfordítását, azaz a HALÁLRÚNÁT hordták a nyakukban. Olyan is lett a világ, amit ez jelképezett. Oszt elég csak megnézni, hogy mennyiszer használják a luciferánus kézjeleket, vagy éppen torzítják el a kereszt jelentését is.

Lehetne még megemlíteni azt az országot is, amelyben tilos isten nevét kimondani, miközben az ország neve nem más, mint az, hogy Isra-EL, azaz EL URALKODIK rajta, vagyis az istenük neve El.

Egyszóval, én úgy vélem, nem véletlen, hogy a b*ziparádén (amiről a meleget többnyire undorral nyilatkoznak és általában nyomdafestéket nem tűrően értekeznek azokról, akik ezt a melegek jogainak érdekében próbálják beállítani) sem véletlen a szivárvány, amivel a "sokszínűséget" akarják jelképezni, miközben valójában egyáltalán nem a "sokszínűség" volt az eredeti jelentése a Bibliában, hanem valójában annak ÉPPEN (szokásosan, lásd feljebb!) az ELLENTÉTE.

Valójában a szivárvány EGY és KIZÁRÓLAG EGY szövetségre szabad hogy emlékeztessen:

Mózes 9:14-15.: És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.

És szó sincs benne sem "másságról", sem "mások elfogadásáról", hanem éppen ellenkezőleg, kizárólag az egy Isten ÚJ ESÉLYÉRŐL szól amit az embereknek adott.

Na ezt gyalázzák a b*zik akkor, amikor kijelentik, hogy Isten nem az emberekkel, a benne hívőkkel kötött szövetséget, hanem ők adják majd az új világ rendjét, mert az ő szövetségük, a minden deviancia éltetése az új világ.

Oszt pont azt a jelképet választják, dacolva Istennel, meggyalázva a kereszténységet, amely egyébként pont azt is jelzi, hogy aki ezt nem tartja be, azok tűz által fognak elveszni ha ragaszkodnak a bűnhöz. És jelen kontextusban nem a b*zerancia a bűn, hanem az Istenkáromlás.

És ez - szokásosan - nem lehet véletlen, ezt ugyanúgy és szándékosan azért találták ki, hogy ezzel is lezüllesszék az emberiséget, hogy az a gonosz oldalára álljon. Nincs ebben semmi csoda sem, és pont arról szól, hogy EZT IS kisajátították maguknak.