Re: nincs cím

A németek alig 30 bevethető tengeralattjáróval kezdték a háborút, a csatorna egyébként is korlátozottan alakalmas bevetésre, ráadásul a kis bárkák ezrei ellen nem is túl hatékony torpedóval menni. Ha meg bevetésen voltak szétszórva, oda sem érhettek volna időben.

Számomra egyébként ez a forgatókönyv rajzolódik ki:

Már Dunkerque előtt többször felmerült, sőt ki is adtak megállási parancsokat a szárnyak veszélyeztetettsége ill az elnyúlt utánpótlási vonalak miatt. Mivel a fr. hadjárat nemhogy nem ért véget, de a legnehezebb és legtöbb áldozattal járó szakasza még ezután jött, így a bekerítést létrehozó legütőképesebb páncélos és gépesített csapatokra is nagy szükség volt. Katonailag ezzel, politikailag meg H. brit békekötésről szőtt illúziói magyarázzák, hogy a légierő kapta a felszámolás terhét. Ami viszont szintén a fr. harcokban volt lekötve, így eleve esélytelen volt.

A fr-ák legyőzése után H. újra béketrárgyalásokat kezdett, amire merev angol elutasítás volt a válasz. Ekkor merült fel az invázió terve, figyelemre méltó az első júl.2-i utasítás többszörösen feltételes módja: "A Führer úgy határozott, hogy bizonyos feltételek esetén, elsősorban pedig ha sikerül kivívnunk a légi fölényt, szóba jöhet az angliai partraszállás.”

Ez nagyjából a nézzük meg mire megy a légirő, aztán meglátjuk. Mivel az angolok tisztában voltak azzal, hogy német légifölény esetén bajban lesznek, talán szükség sem lesz a partraszállásra, leülnek anélkül is. A haditengerészet mindvégig szkeptikus volt, augusztus folyamán ez a kezdetben lelkes, de a problémákkal immár szembesülő hadseregre is átragadt. A légierő élén Göring persze lelkesedett.

Közben meg az idővel is versenyt kellett futni, hiszen közeledett szeptember közepe, ami után már nem volt kivitelezhető az átkelés. Az aug.24-től kezdődő szakaszban végre megtalálták a helyes taktikát és két hét alatt válsásgos helyzetbe került a brit légierő, 2-4 héten belül megroppant volna az erejük, de a németeknek már ennyi idejük sem volt. Ráadásul a haditengerészet újfent halasztást kért, ami azt jelentette, hogy a győzelem esetén sem megvalósítható azévben az invázió. Ekkor jön egy utolsó "meggyőző" érvként a tárgyalásos békére az átállás a terrorbombázásokra, amik eredményt szintén nem hoztak, így szépen le is cseng a szept. végére a hadjárat java.

Szóval én azt látom, hogy H. végig a tárgyalásos rendezésben bízott, már csak a korábban említett okok: SZU, mint fő ellenség, Brit gyarmatbirodalom bomlásának következményei miatt is. Ezért nem volt elsőrendű prioritás a BEF megsemmisítése, ezért tárgyaltak 40 nyarán, érzésem szerint maga a légiháború is elsősorban mint nyomásgyakorlás kapott szerepet, ahogy a terrorbombázások is. Ettől még, ha valóban létrejön a légifölény és a haderőnemek is rábólintanak és az időbe is beleférnek és nem von el nagy erőket és nem köt le túl sokáig túl nagy erőforrásokat és... :)) belevágtak volna, de ez már inkább a végső megoldás lett volna.