Re: nincs cím
Előzmény: #617134Én elgondolkodtam tegnap egy kicsit és rájöttem valamire.
Ezek az idióták akkora reklámot csinálnak Magyarországnak, hogy öröm nézni. Mindeközben ugyanis a csődkockázatunk zuhanni kezdett, az összes pénzügyi elemző pedig a korábbi vágyainkat messze alulmúló kamatszintet vetít előre TERMÉSZETES folyamatként ÚGY, hogy a forint árfolyama stabil marad.
Be kell látnom, hogy erre még én sem gondoltam, azért én is azt hittem korábban, hogy 3,5(!)%-os jegybanki alapkamathoz sokkal gyengébb forint tartozna, erre kiderül, hogy most már úgy értékelik az országot, hogy ezt is elbírja a forint árfolyama.
Úgy tűnik, hogy a valódi pénzügyi világ totálisan rákattant az általam korábban említett logikára, és ma már a stabil kormányt, a stabil ÁHT hiányt díjazza és nagy ívben tesz a demagógiákra. Vagyis minél több a demagógia, hogy itt diktatúra van annál jobbak lesznek az üzleti paramétereink, hiszen ezzel pont meggyőzik a pénzügyi világot arról, hogy itt nem lesz az a töketlenkedés és szerencsétlenkedés, a lúzerek bandájának tombolása, mint arrafelé.
Mondhatni, hihetetlen jót tesznek azzal, amikor azt jelentik ki, hogy "nem vagyunk olyanok, mint ők". Szóval, ha nem is azt mondanám, hogy mindegy, hogy mit írjanak, csak írjanak, de úgy tűnik, hogy manapság az a jó hír, ha azt mondják, hogy "nem vagyunk olyanok mint ők" és azoknak van vége, aki olyanná akar válni.
Egyebekben az ám a nagy csuda ebben a szavazásban, hogy azon vizsgálatok, amelyre alapítva szavaztak, azok még csak le sem zárultak, ezellenben azon vizsgálatok, amelyeket már lefolytattak a korábbi alkotmánymódosítással kapcsolatban, azok MIND egyenesen megdícsérték Magyarországot, és már akkoriban is azon röhögtünk, hogy kínjukban találtak három, vagy négy marginális pontot, amibe jobb helyeken bele sem szoktak kötni értelmetlenség okán.
Hadd járassák le magukat ezek a csinovnyikok is, hadd járassák le magukat akkor, amikor majd a tényleges szavazás lesz, mert ha most Magyarország KITART, akkor egyre több támogatója lesz NYILTAN az országnak, és ez akár még a jövő évi EU választásokra is kihatással lehet, különösen azért, mert Európa lakossága amugy nyiltan szimpatizál a magyarországi folyamatokkal.
Mondhatni, ha hallgattak volna, és csendben maradtak volna, talán nem tűnik fel Európának az, hogy "van másik út is", így pedig mást sem csinálnak, csak bereklámozzák azt, hogy lehet másképpen is haladni és a másképpen haladás jobb, mint amit a marxisták erőszakkal rájuk kényszerítenek.
Szóval, nem gondoltam volna, hogy ennyire megérzik, besz*rnak attól, hogy Magyarország már megint elindítja a forradalmat, és akár bedöntheti az egész marxista csinvonyik terrorszervezetet. Pedig ettől félnek, és mivel ennyire ostobák, ezért pontosan ez fog történni és ez lesz a magyarellenes uszítás vége.