olaszokat sikerült nyertesnek kihozni
KisshercegNemrégiben azt mondta egy olasz barátom, hogy háromféle nép létezik a világon. Az egyik (szerintem ilyen a magyar) állandóan politizál, még a vasárnapi ebédlőasztalnál is. Ő persze nem ismert minket, úgyhogy elrettentő példaként a németeket emlegette, hogy azok micsoda egy nép, képesek elrontani a vasárnapjukat is azzal, hogy az épp aktuális miniszterelnöküket szidják.
Aztán, fejtegette vigyorogva, vannak azok a népek, akik állandóan a sportról beszélgetnek. Például az amerikaiak. Hát ezt meg tudtam erősíteni. Órákat lehet Amerikában egy pohár sör mellett vadidegenekkel az adott város focicsapatának indítójátékosáról vitatkozni, hogy két meccsel korábban miért is próbálkozott azzal a reménytelen keresztdobással...
Hát ezek biztosan nem mi vagyunk....ugye?
És van a harmadik féle nép, akik állandóan a hasukról beszélnek. Kihúzta magát büszkén, hogy ő, mint Itália szülötte, ehhez a NORMÁLIS fajtához tartozik. És hát igaza volt....
Hányszor hallgattam - eleinte háborogva magamban-, ahogy egy olasz strandon kerek egy órát tudja az egyik anyuka a másiknak részletezni, hogy ő mit is csinál a szicíliai pecorino sajttal ahhoz, hogy az elterülve olvadjon rá a tojásos tésztára, mert a porcini gomba csak úgy adja ki az ízét, ha ezek után párolja meg a sajt kieresztett levében, stb, stb, stb. de nehogy a Giuseppénél vegyen ám gombát, mert az (ő tudja a szomszédjától) permetezve van. Inkább menjen a piacon hátra a jobb sarokba, ott van az az állandóan operaáriákat éneklő gombaárus...stb...stb..stb
Hallgatja ezt az ember, először bosszankodik, aztán ellazul, és rájön, hogy ez kell, ez az életfilozófia, ez a szemlélet, ez a védőháló, ez a hermetikus zár, ahhoz, hogy normálisan éljük az életünket.
Arról jut mindez eszembe, hogy ma találkoztam az egyik barátommal, vacsorázni voltunk Budapesten, de a zsúfolt étteremben a mellettünk lévő asztalnál egy hölgy fennhangon magyarázta kerek 45 percen keresztül, hogy Orbán Viktor hogyan is tette tönkre ezt az országot. Az asztaltársaság másik fele meg vele vitatkozva utána azt, hogy Gyurcsány Ferenc mit is művelt velünk, nyomorgunk miatta... nem - jött a replika- Viktor miatt...
Visszasírtam az olasz tengerpartot, a beszélgetést a sajtról, gombáról, visszasírtam az amerikai sörözőt, és az ismeretlen ivócimborát az indítójátékos rossz dobásáról.
Mert a szomszéd asztalnál ülők még az én estémet is tönkretették a mai Magyarországon.
Úgyhogy volt egy javaslatom, és ezt most megosztanám itt is. Azt mondtam (bár ilyet ritkán teszek) a szomszéd asztalnál ülőknek, hogy nyugi... menjenek el holnap a Főzde Feszt-re, és igyanak egy remek kézműves sört. Élvezzék ki, hogy remek magyar fickók fantasztikus kézműves söröket készítenek, hogy élnek köztünk olyanok is, akik védekezésből, vagy csak mert a lelkükben "olaszok" és normális, boldogságra képes emberek, azzal töltik a napjaikat, hogy miként is kellene úgy karamellizálni a komlót, hogy a kesernyés íz az indiai típusú sörben (IPA) épp megfelelő legyen....
Vagyis éljünk már normálisan, mert rajtunk múlik, rajtunk is, nem csak az épp aktuális miniszterelnökön!