Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: Büdös a hitel

phiona Előzmény: #538817

Mondom, h gyere le a toronyból :-) az h a NAV felszólít töröl stb nem jelenti h nem bűncselekmény, sőt gyakran épp a NAV tesz feljelentést h szerinte adott esetben az is van. Aztán persze végül a bíróság dönt, de nem ez volt a kérdés hanem h nem tudtad jól h nem bűncselekmény. Mivel az, bárki feljelenthetne most is a beszámoló elmaradása miatt mondván h „ezzel a vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsítja”, és ott indul h a nyomozóhatóságnak ki kell vizsgálni. A szabály eleve sem rögzít 75 napos moratóriumot és a hivatalból üldözendő sem úgy megy h minden cég mögött 1 rendőr hanem azzal kezdődik h vhogy a hatóság tudomására jut, azaz ez párhuzamosan is futhat utólagosan is, nézz csak utána.

De persze nem ez az alapkérdés hanem h kell-e itt a topikban ekézni a céget. Egyrészt nyilván minden véleménynek helye van, másrészt akik olvasgatnak gondolom nem az utsó beírásra néznek rá és az alapján vásárolnak, meg látják a chartot is cikkeket is, azt is h nincs mérleg de oks legyenek még jobban képben, csak 1 dolog. Az arányok. Lehet h Lupin úrnak igaza van h csótánycég ez, de sok a beragadt, és sztem nincs igazad a szócsavarásban h ez kizárólag a részvény topikja, hiszen olvashatod is h sok részvényes ír bele. 1 részvény amúgy sem választható el a részvényeseitől, ha jön a nagy sale amit írsz még inkább esik az árfolyam. De mi van ha nem csótánycég csak lúzerféle, v ha csótánycég is aki beragadt mind szívjon? Merth csak az ő hibája? Igen lehet h hibázott h nem adta el idejében h bízott h naiv volt de tiszteljük már az embert, és azt keressük mivel lehet segíteni, a tét nélküli okosságot fitogtató rugdosás helyett. Jah én nem az angolkisasszonyok stílusában beszélek de bakker a cég részvényeseinek vannak érdekei amit (még) képviselhetnek, nem mondom h biztos sikerrel de h sikeresebben mint 1 felszámolásban arra kb méreg vehető. Feljelentett alázott bedöntött cégen mit hajtasz be? állítólag a vállalkozói szférában vagy, tudnod kéne. És itt a felelősség h mit mantrázol: hülye fax vagy húzd le magad a wc-n, kb a beragadt is ezt érzi és nem fog lépni – amikor még tehetné esetleg. Shortra utaltál valszeg de próbáld csak meg brokicégeknél h most hogy is lehetne ezt...

Itt a macska már eléggé el van ütve, jobban nem kell. A kérdés h megmenthető-e? Ha végül nem is sikerül, megpróbálnám a helyedben errefelé tendálni magam és nem még1x átmennék rajta, meg is mondom miért. Egyrészt a részvényesi érdekek miatt, másrészt a tőkepiaci érdekek miatt. Ez volt a sztárpapír a nagy ígéret, ha csúnyán bukik olyan rombolást hajt végre a befektetői attitűdben ami a hazai cégekben való befektetésekre finoman szólva is súlyos kihatással lehet. Te nagy magyar(kodó) vagy, felmérted ezt? És a nagy sale biztatásban is van 1 felelősség, mi van ha úgy alakul h felmegy az árfolyam, akikkel eldobattad állod a különbséget? Elméleti kérdés most csődspirálnak néz ki télleg, és magunk között S.Cs. lep meg, ennyire elengedte v mi is van a háttérben – kiderül előbbutóbb.

Tudom h sok a naiv és kapzsi ember, és azt is h bukni kell a tanuláshoz, sőt azt is h a befektetők védelme nem több mint a korrekt információkhoz hozzájutás biztosítása. Viszont ezt biztosítani kell, ilyen egyszerű :-) Látom az elkötelezettséged de bakker épp azt mondtam h mostanában fordul a borjú :-) nem h a kedvedben járjak hanem mert így van, kezdünk végre megfelelni érdemi szabályoknak is. Az út nyilván lassú, és nem kisdedóvó hanem az előírt szabályok betartatása. Az E-Starnál ambivalens a kép, van mulasztás bőven de a jelent/jövőt nézzük és h hogy lehet így most kijönni a slamasztikából, ha lehet – sztem. Abban persze egyetértünk h a hibás befektetői döntésekért sem cégek sem hatóságok sem a tőzsde nem tehetők felelőssé, de nem erről beszéltünk. A tőzsde meg 1 nagy játszótér, vannak (amúgy korrekt) szabályai, aki köt ezt elfogadva köt még ha nem olvassa is el, igazad van. És h szerencsejáték-féleség abban is, de akkor se az átbaxós fajta, szal adatokat infókat adni kell, számonkérni kell.

És sztem meg az a kötöznivaló hülye, aki asziszi h a másik ember gép, csak azért mert vmi tőzsdei vállalatban 1 széken ül. Légy erős: emberből van az ilyesforma is és hatnak rá az emberi tényezők, és örülök h taníthattalak :-)

Ami itt off de itt jött fel (bocs :-)): „általában”, mondod h miért moderálsz, de absz nem volt személyeskedő az ominózus beírásom, nem esett ebbe bele sőt sztem érdemben hozzátett (volna) a kérdéshez. Jahhát neked itt jogaid vannak :-) mert indítottál topikot, bexarás :-) Hagyjuk :-) De: "a nagyívű polihisztor és filantróp gondolkodóéban, akinek látni és láttatni szeretnéd magad" – írtam én. „Én nem szeretném ilyennek láttatni magam, ezért is meglepő, hogy ilyen hízelgő kép alakul ki rólam :)” - írtad te. H hízelgő-e azt is hagyjuk, de igenis gyúrsz itt. Sok beszédnek sok az alja tudod, és azt is mondtad h csak megnyilvánulni akarsz itt, aztán ellentmondva ennek h hatni – jó h vagy csak kis koherencia felelősség orron túli látás nem ártana néha. Az meg h te fenyegetsz rágalmazással, finoman szólva is vicces. Olvasd néha vissza magad meg olvasd el annak hátterét is amiben olyan betonbiztosan megnyilatkozol, nem csak a te érdeked :-) Az ajtó nyitva áll pedig az ezoterikus pszichológiában épp 1 énüzenet, neked áll nyitva az ajtó :-) h kimenekülj a bástyáid mögül az iszapodból, de jópont h tudsz róla :-) a világodban meg nem akarok megszokni, szal csá :-)