Re: kommentár nélkül
Sumér harcos Előzmény: #506951Nem ,ő legendás:)
"Casanova értett a nőkhöz, sőt igyekezett tanulmányozni is őket, anatómiailag és lelkileg is. Mindkettő merőben szokatlan volt a XVIII. században, amikor a nőket minden téren (a szexualitásban is) másodrendűnek tekintették, még az utódlásban betöltött szerepüket sem akarták elismerni. Magát a szerelmet és az élet örömeit is csak ekkor kezdték újból felfedezni az ellenreformáció prűd és bigottan vallásos időszaka után. (Dr. Romics Imre urológus egyetemi tanár szerint Casanova nemcsak a saját korában volt meglepően modern ezzel a törekvésével, hanem még a mai, felvilágosult korban is kitűnne a sok esetben csak saját vágyainak kielégítését szorgalmazó, a nőket csak eszköznek tekintő férfiak közül.) A gáláns kalandor emlékiratainak tanúsága szerint igyekezett úgy közeledni minden meghódítani vágyott nőhöz, hogy az az illető egyéniségének, mentalitásának, élethelyzetének a legjobban megfeleljen. Volt, akit lelki keservében vigasztalt, mást anyagilag támogatott (például akadt, akinek a férjhezmenetelét segítette), megint mást az útján kísért egy ideig, vagy éppen hintót szerzett neki, hogy továbbutazhasson. A flört során akadt, akivel a gasztronómiai örömöket osztotta meg (szerette az ízes, fűszeres ételeket, érett sajtokat, jó borokat), de olyan is, akinek a csábítás során egyéb érdeklődését "használta ki", például üzletről vagy éppen a szerelemről beszélgetett vele. Előfordult persze olyan is, hogy egyik-másik hölgy "leiskolázta": a vártnál nehezebben meghódíthatónak bizonyult. Egy Lia nevezetű hajadon például hűvös nyugalommal hallgatta, amint Casanova - mintegy kísérletezve vele - a szerelemről, a szexuális együttlét módjairól beszélve próbálta tűzbe hozni, sőt ő lepte meg tárgyilagos, józan nyíltságával, amikor az önkielégítés került szóba. Akkor sem veszítette el a fejét, amikor a férfi Aretino érzéki metszeteivel illusztrálta a mondottakat. Kiderült, hogy a szemérmes szűzlány szinte többet tudott ezekről a témákról, mint a csábító kalandor. Azért a szerelmi versengés, a flörtös csatározás végén ez az epizód is ágyban végződött, és hasonlóan a többihez, néhány együttléttel véget is ért."