Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: A JAL CEO magán kezdte a költségcsökkentést

Kissherceg Előzmény: #477257

Váratlanul 55000 milliárd jenről 65000 milliárd jenre (835 milliárd dollár) bővítette a japán jegybank (BoJ) a hajnali kamatdöntő ülésén a likviditásfokozó programjának a mértékét, valamint 1.0%-ban határozta meg az inflációs célt, míg az alapkamat a piaci konszenzusnak megfelelően változatlan szinten maradt. A lépésre a vártnál gyengébb japán GDP adat és az erős jen miatt gyengélkedő exportszektor következtében volt szükség. Ezenkívül számos piaci szereplő szerint a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésére (2013 helyett 2014 végéig 0% közelében maradhat az amerikai irányadó ráta) volt csak válasz a japánok lépése, hogy így kompenzálják a dollár gyengülését. Az USDJPY kereszt kitört felfelé a hír hatására, azonban ha a historikus tapasztalatokat figyelembe vesszük a piac eddig gyakorlatilag mindig megette a japán jegybank jen gyengítésére irányuló próbálkozásait.