Re: ds
Frontin Előzmény: #457214Én dec 19.-e óta arra gyúrok. Aznap reggel szerettem volna longolódni, de sajnos elfutott előlem, így utána már arra rendezkedtem be, hogy az 5. hullám lefutását követően shortokat nyitok. Gondolkodtam még a 4. korrekciós hullámban való longnyitásban is, de túl nagynak ítéltem a kockázatot. Pedig aznap mondtam is, hogy stagnálás v. enyhe csökkenést várok, majd utána nap végén v. másnap emelkedést. Ez be is jött, szinte pontosan oda futott fel ahová vártam. Idáig szépen teljesítette az elvárásaimat, remélem ezután is így tesz. Én egyébként saját kútfőből dolgozom, nem megyek senki után.