Re: törölve
Előzmény: #447049"egy asztaltársaságnál illik kb. azonos időt is beszélni, és nem kibeszélni a többieket a türelmekből, míg untatásba megy át."
Érdekes kritikai észrevétel, van benne valami, csak még nem tudok rá megoldást. Én valóban úgy érzem néha, hogy sok lesz amit írok - de hát, ez nem asztali beszélgetés, akit nem érdekel, áttekerheti, nem kell "végighallgatnia". Ezen azért elgondolkodok egy kicsit, köszönöm a segítő kritikát :)
Nyavajgó mode ON:
Mindemellett, annyit azért szeretnék ehhez hozzátenni, hogy én soha nem agitáltam a Fidesz mellett, tőlem aztán senki sem olvashatott olyat, hogy "szeressétek őket". Én törvényekről, döntésekről, az országról beszélek, ebből a szempontból pedig az, hogy azokat éppen a Fidesz hozza meg, az csak egy múlandó állapot. ÉN 2006 októberében képes voltam Gyurcsány mellett érvelni, hogy nem szabad lemondania, teljes mértékben kiálltam az IMF+EU hitelkeret felvétele (és lehívása!) mellett, akkor meg kommunista és elkúrcsány bérenc voltam.
Nem kellene már leszokni erről a címkézésről, és egyszerűen úgy nézni, amit írok, hogy az nem pártkötődésből fakad, hanem egy konzervatív-liberális világnézetből? Ha valami tetszik, vagy el tudom fogadni, hát így teszek, függetlenül attól, hogy ki mondja. Ha valami nem tetszik, vagy nem tudom elfogadni, akkor annak fogok hangot adni, függetlenül attól, hogy ki mondja. Az már egy egészen más kérdés, hogy ezeket általában át szokták ugrani azok, akik szerint én nem fogalmazok meg kritikát a jelenlegi kormánnyal szemben, pedig de :)
Hasonlóképpen szeretném jelezni, hogy még soha nem fordult elő az, hogy én valakinek nekiugrottam volna, és pusztán öncélúan belerúgtam volna bármilyen mondvacsinált indokkal, pusztán azért, hogy véget vessek egy beszélgetésnek és lealázzak egy abban résztvevőt.
Ezen igen sajnálatos események mindig úgy indulnak el, hogy az egyébként jóízűen beszélgető asztaltársaság közepébe beront egy antifidesz, AT gyűlölő kereszteslovag, aki addig egyébként nem is vett részt a beszélgetésben és az sem érdekli, hogy miről van szó -, de ha meglát, akkor azonnal elkezd hangosan ordibálni, hogy én Fidesz bérenc vagyok és fogjam be a pofám és takarodjak, majd erre mindig megjelenik két-három "bátor" társ, aki hasonlóképpen kezd el témázni, mig végül az egész úgy fog kijönni, mintha éppen Fidesz agitációt végeztem volna és már az asztaltársaság kezdi elszégyelni magát, hogy szóba állt velem.
Ilyenkor én nem igazán tudok mit csinálni, hiszen ezeket az sem érdekelné, ha lenne egy önálló AT taknyoló forum, amiben kiélhetnék magukat, amiben öncélúan szidalmazhatnának, hiszen számukra nem az a cél, hogy beszóljanak nekem, hanem az, hogy ellehetetlenítsék azt, hogy hozzászóljak valamely beszélgetéshez, pusztán azért, mert nekik nem tetszik a pofám. Ezzel pedig én sajnos nem tudok mit kezdeni.
Nyavajgó mode OFF: