Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: Matolcsy fejét hiányolta Kövér az IMF-blamázs miatt

Előzmény: #446634

Na ne vicceljetek már, csupa alkalmatlan, vagy a feladatot garantáltan el nem vállaló embert citáltok ide.

Az meg, hogy szakértői kormány legyen, arról szó sem lehet - azt nálunk fényesen bebizonyította a hazaáruló, hogy az semmi más nem lenne, csak elvtelen és csont nélküli destruktivitás, amely garantáltan polgárháborúhoz vezetne. Ahhoz pedig, hogy hatalmi pozícióban valaki ne dolgozzon saját zsebre semmilyen formában sem, arra két lehetőség lenne, az egyik a vagyoni cenzus, a másik az, hogy úgy megfizeted a pozícióban lévőt, hogy eszébe se jusson a saját zsebre dolgozás.

Namármost, a milliárdosok száma meglehetősen korlátozott, a politikailag el nem kötelezett milliárdosok száma pedig nullához tendál ebben az országban, az pedig, hogy valaki mondjuk 100 milliót keressen négy év alatt miniszterként, az totálisan elképzelhetetlen, pedig ez is csak belépőszint lenne ahhoz, hogy semmiképpen ne hajoljon maga felé a keze.

Éppen ezért már megint meg kell jegyeznem, hogy mást sem tesztek, csak a megfelelő megváltó állam atyuskára vártok, hogy az majd jó lesz. Nem lesz.

És azért nem lesz, mert így gondolkodtok. Mert ahhoz, hogy ne így legyem ahhoz először kellene egy koncepció, amelyről azt gondoljátok, hogy az működhetne, majd ehhez kellene a megfelelő személyt megtalálni. Fordítva nem megy, ugyanis a jó politikus/gazdasági szakember arról ismerkszik meg, hogy megcsinálja azt, amit elvárnak tőle.

Nem véletlenül kérdeztem rá ebből a logikából kiindulva, hogy miért mindig Matolcsyra mutogattok? Azért van ott, mert ehhez a gazdaságpolitikához ő a legmegfelelőbb ember, és ha más kerülne oda, az nem a gazdaságpolitikai irányvonalat változtatná meg, hanem esetleg részletmegoldásokat, de mivel nem ő lenne rá a megfelelő ember, ezért még az is lehetséges lenne, hogy még rosszabbul látná el ezt a feladatot, mint Matolcsy.

Namármost, ha viszont a teljes kormányprogramot vitatjuk, az egész elképzelést, akkor arra való a választás, hogy leváltsuk a regnáló kormányt és másikat szavazzunk oda. És én ilyenkor szoktam vala megkérdezni, hogy hol láttok égen-földön jobb gazdasági szakembert és elképzelést ahhoz képest, amit most láttok? Mert ez a választás kérdése, nem a konkrét végrehajtó személye.

Szóval, ezért ültök fordítva a lovon :)

Tudjátok kissé arra emlékeztet ez az ötletelés engem, amikor valaki vég nélkül sorolja Claudia Schiffertől Heidi Klumon át mondjuk egészen Dukai Regináig a modelleket, hogy mi mindent tudna velük csinálni, csak éppen már évek óta barátnője sincs, mert nem jó az ágyban. A választás nem azon múlik ebben az esetben, hogy te kivel akarnál, hanem azon, hogy ki akarna a hatalomnak lefeküdni és mennyiért. És innentől bicsaklik meg az összes ilyen jellegű elképzelésetek. És nem véletlenül írom, hogy ha már választani kell, akkor inkább legyen szűz, vagy vad, vagy bármi az a nő, de legalább ne tudottan k*rvát tegyünk oda, mondván, hogy az legalább profi.