Re: Moiser

LEGENDA A NŐ TEREMTÉSÉRŐL

Amit mondok, nem ma történt

Sok millió év előtt,

Elmesélem, hogy az Isten

Valamikor réges-régen

Hogyan teremtette a nőt.

E legenda őse hindu

S oly igaz, hogy aki hallja

Nem lehet, hogy meg nem indul.

Szóval az Úr legelőször

Férfiembert alkotott

Ezzel teltek hosszú évek

Nappalok és alkonyok.

Ami szép volt, ami jó volt

Mindent ebbe fektete

Ő maga is megcsodálta

Mire készen lett vele:

-domború mell, magas homlok

és a többi....részletezni

nem is nagyon akarok.

Szeme, füle, lépe, mája

lába is, hogy lépne rája.

Hogy így vissza gondolok

Csupa csupa jó dolog.

No, de közben hiba történt

Elfogyott a nyersanyag,

Míg a férfi ily remek lett,

A szegény nő megfeneklett,

Rá már semmi sem maradt.

Ám az Isten azért Isten,

Véghetetlen bölcsessége

Mindig jó dolgokra inti,

Tudja, hogy ha segít magán

Az Isten is megsegíti.

Hogy ily nagy volt a probléma,

Csak merészebb lett Ő attól,

És nekiállt nőt csinálni

- ahogy azt ma mondanátok -

mindenféle műanyagból.

Volt abban a nőben minden,

Bizony nem lesz könnyű dolgom

Véges végig felsorolnom:

- Az ezüst Hold kereksége

pálma sudár merevsége

őszi felhő mélabúja

mélyhegedű néma húrja.

Őzikének kecsessége

Majmok csacsi fecsegése

Május üde tavaszsága

Csörgőkígyó ravaszsága.

Fák közt nyögő szél fuvalma

Bősz oroszlán rémuralma

Páva tolla, pulyka mérge

Gyáva nyúlnak rettegése

Kis verébnek puha pelyhe

Illatozó rózsa kelyhe.

Mérges fullánk kis darázsba

Felparázsló tűz varázsa

Csurgatott méz édes íze

Szomjúság a tiszta vízre

Nyári zápor rét keserve

Tél dühétől szétrepesve.

Bátor tigris vad haragja

Kis pacsirta trilla hangja

És a többi, és a többi

Az is, ami ki lett hagyva.

Nem volt már a férfi árva,

Mert az Úr az új teremtményt

Neki adta, illetőleg

Rásózta az ő nyakára.

Nem telt bele alig pár nap

Hát az Úrhoz mén a férfi,

S panaszkodik azt remélve,

Hogy az Isten csak megérti.

Uram!- így szól - kezed miért ver?

Rettenetes egy teremtmény

Akit adtál, az a némber!

Szája be nem áll, ha fecseg

Egyszer nyűgös, másszor beteg.

Minden semmiségért zokog,

És veszélyes, és szeszélyes,

Hogyha egy kis öleléshez

Néhanapján hozzáfogok.

Máskor...hogy is mondjam...mohó!

Izzik, mint a tüzes kohó.

Kábít, bódít mint az óbor

Csak az a baj, sose jókor...

Elpusztulok vele élve, így könyörgök vedd őt vissza!

Nincs szükségem feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:

-látom nincs belőle hasznod,

nem erőszak a disznótor

visszaveszem én az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap

S hát megint csak jön a férfi

S panaszkodik azt remélve,

Hogy az Isten csak megérti:

Uram! - így szól - én sem értem,

De hiányzik az a némber,

Ettől vagyok én most bajba

Hiányzik a dalos ajka.

Milyen kedves mikor fecseg,

Megható, ha néha beteg,

Hogyha szenved, hogyha zokog,

S milyen hálás, milyen boldog,

Hogyha egy kis öleléshez

Néhanapján hozzáfogok.

Mámorító mikor mohó

Izzik mint a tüzes kohó.

Kábít, bódít, mint az óbor,

Sose rosszkor, mindig jókor.

Nincs öröm, csak vele élve!

Így könyörgök, add őt vissza,

Szükségem van feleségre!

Szólt az Úr, ki nagy ravasz volt:

- látom, látod már a hasznod,

visszadom hát az asszonyt!

Nem telt bele alig pár nap,

S hát újra csak jön a férfi

S panaszkodik azt remélve,

Hogy az Isten csak megérti:

Uram! - így szól - én sem értem,

e csak némber az a némber.

Sok bosszúság, kevés öröm,

És a csóknál több a köröm.

Köröm, karom, fecsej, szitok.

Ha úgy látja jónak, kidob.

Minden bajért engem okol

Vele élnem tüzes pokol.

Így könyörgök, legyen vége.

Vedd őt vissza, sose lássam,

Nincs szükségem feleségre!

Ez már sok volt az Istennek,

Nagyot ütött az asztalra-

Volt időd, hogy kiismerjed.

Nekem is van egy kis eszem,

Többé vissza sose veszem.

Oktalanságodon okulj

Ahogyan tudsz, úgy boldogulj!

Ezt a mérget hordanod kell,

Akárhogyan éget is

Vidd az asszonyt, mert különben

Beszüntetlek téged is!

Sok millió éve ennek,

De semmi se változott

Ma is így vagyunk a nővel

Hol áldott, hol átkozott.

Nyögünk, hogyha velünk van,

És hogyha elhagy, akkor is,

Ezt csináljuk amíg élünk,

Így jöhet el az aggkor is.

Amíg világ ez a világ

Össze sose békülünk

Tragédiánk egy mondatban:

- se velük, se nélkülük se nélkülük.