20 évvel ezelőtt a taxisblokád idején

A blokád ideje alatt Budaörsről Tolna megye déli részébe kellet oda-vissza eljutnom azon a hétvégén, gyerekkel, feleséggel. Az UAZ469 típusú magáncélú közúti társas gépjárművemet készítettem föl az útra, kannákba is benzin (az utolsó pillanatban ismerős kutastól) balta, ásólapát, gázfőző, konzervek, takaró, szóval Rambósan. A feleségem aggódott, de mondtam, hogy csönd legyen, mert csöndet akarok.

Érdnél egy zöldséges Gev ládából tákolt "barikádon" összkerékkel átrongyoltam menetből, a feleségem elővett egy zsebkendőt, de azt mondta, csak a szemébe ment valami. Mondtam, hogy akkor jól van.

Dunaújváros északig sima ügy volt a 6-os, de ott kohász kinézetű illuminált elemek is szallonáztak, tehát bementem a kukorizásba és Dunaújváros délnél vissza a főútra. A feleségemnek mondtam, hogy nézze a tájat. A gyerek - 10 éves volt -fölcsatolta a műanyagkardját, mert biztos ami biztos és ácélosan nézett előre. A feleségemmel helyet cserélt, mert eddig hátul ült.

Paksig megint sima ügy volt, Dunaföldvárnál megállított egy agrárjampi társaság, hogy hová sietek, de mondtam nekik, hogy szülni, csak visszafordultam, mert a vasaló bedugva maradt. Viszkászmacska nézése volt mindnek a saját főzettől és ott hagytam állva gondolkodni őket. A feleségem hangosabban szedte a levegőt, de mondtam neki hogy körözzön a szemével és sóhajtson mélyeket, ha menése van a hasának.

Szóval Paksnál a vasúti múzeum után ott áll keresztben a helyi erőből verbuválódott társaság, látszott rajtuk, hogy már atomvillanás is volt. Belekapaszkodott az egyik az ajtóba, - le volt szedve a ponyva - hogy el ne essen és nem is akarta elengedni. Kivettem a szekercét az oldaltartóból és mondtam, hogy az ujjai befelé fognak esni. Ettől a brigád körbe vett, nem tudtam tolatni, hogy a kömlődi hegyen át kikerüljem őket, tehát csak előre, ahogy a Prónay Pál mondta volna. A mostani kompkikötő környékén volt ez, lementem az út bal oldalán levő vasúti sínekre és az összkerék és az orosz ipar áldásos tevékenysége okán végigrongyoltam a Duna parton. Paks déli végén vissza az útra és megálltam vizelési célból. A feleségem itt bejelentette, hogy hirtelen elhatározásból most úgy gondolja, hogy ő elválna és tőlem. Kérdeztem, hogy akkor most itt marad? Kicsit gondolkodott csak, és azt mondta, hogy nem. Tudtam, hogy okos asszony, gyors az esze járása, ezért vettem el. Mondjuk tükörből nem láttam még tolatni, de ez akkor még nem zavart. Most már igen, de nem szólok érte, mert nem éri meg a szeme szikrázása. A gyerek röhögött.

Ezért jutalmul ő vezetett Szekszárdig, mert egyszál közlekedő autó se volt egyébként a 6-os úton. Behúztam neki a kézigázt, oszt dodzsemeztünk. Az anyja, aki egyben a feleségem, nézte a békés tájat és akkor se szólt, amikor őzeket látott. Ellenben feszültnek láttam kissé, de lehet tévedek. Ahogy oda, úgy visszafelé se volt számomra semmi különös esemény. Azt nem mondhatom meg, hogy miért kellett megtennünk ezt az utat, ezért nem is mondom el.

Titokban azért reméltem, hogy az oroszokat megtámadjuk.