Re: A Deutsche Telekomnál is a magyar válságadó a téma
JP Előzmény: #314600Fordy és Filter!
Ha emlékeztek rá, úgy 2004,2005-ben volt már egy bankadó, az akkori püm Draskovics vezénylete alatt, bár őt meg Gyurcsány vezette. A mértékére az adónak már nem emlékszem. Na most, ha emlékeztek erre, és az akkori csoda-gazdaságpolitikára , akkor észrevehetitek azt az óriási különbséget ,hogy annó egy ilyen adó azonnali kivetése mire kellett és a közt, hogy jelenleg mire kell. Röviden ezt elmondhatom: akkor arra kellett, hogy a lyukakat a gazdaságban mégnagyobbakra fúrják, és nem mint utólag kiderült és egyben ahogy tévesen gondoltuk annó a fórumokban, hogy csak a lyukak befoltozására. Jelenleg tényleg foltozni kell a lyukakat. A két gazdaságpolitika között, nagyívben az a különbség, hogy a mostani nem egy hitelfelvevő, osztogató gazdaságpolitika, ellentétben az elődjénél. Ami ma magyarországon kormányzásnak nevezhető, az többszörösen felelősségteljesebb kormányzást jelent, mint 2003-2008 között ami volt, és ebbe beletartozik az is, hogy kényes talajra vetődjön ez a kormányzás. Fel lehet tenni a kérdést: mikor volt nagyobb arcátlanság egy ilyen sarc kivetése, és annak nem elhanyagolható , de másodlagos része: 6 évvel ezelőtt, vagy most? Ha erre válaszoltok, akkor szerintem már egyet is értünk itt, a legtöbbünkkel egyetemben.
Üdv: