Hozzászólás
filterSzombaton megegyeztek, vasárnap kidolgozzák, hétfőn életbe lép
"Európa a piacok hétfői nyitására felkészül az euró megvédésére" - jelentette ki az euróövezet vezetőinek találkozóját követő sajtótájékoztatóján Nicolas Sarkozy francia elnök, aki hozzátette, hogy az EU27-ek pénzügyminiszterei által vasárnap elfogadandó "közösségi stabilizációs mechanizmus" hétfőn azonnal működőképes lesz. A francia államfő emlékeztetett rá, hogy mivel közösségi mechanizmusról van szó, ezért minősített többséggel valamennyi uniós tagállamnak részt kell vennie annak elfogadásában.
"Az egységes valuta Európa kulcsfontosságú eleme. Az euró egyenlő Európával. Nem engedhetjük meg, hogy lerombolják azt, amit az előző generációk felépítettek. Európa a békéről szól. A tét nem kevesebb" - hangsúlyozta Sarkozy, aki "általános mozgósításnak" nevezte az eurózóna állam- és kormányfőinek döntését. A francia elnök hozzátette, hogy mostantól a spekulánsoknak tudniuk kell, hogy kivel állnak szemben. Úgy vélte, hogy az euróövezet tagjai határozott lépésükkel véget vetnek a spekulációnak. "A mai nap az igazság pillanata volt az eurózónában" - szögezte le, utalva arra, hogy már nem csupán Görögország, hanem az euróövezet egészét érte támadás.
Sarkozy újságírói kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy nem fedheti fel, hogyan és milyen eszközökkel építik ki a védelmi vonalat az eurózóna tagjai. Arra is rámutatott, hogy minden arra avatott uniós intézmény részt vesz majd az összehangolt akcióban. Úgy vélekedett, hogy olyan stratégiában állapodtak meg, ami tiszteletben tartja az uniós szerződést és az intézmények függetlenségét. Egy, az Európai Központi Bank szerepét firtató kérdésre azt mondta, hogy a bank "függetlenül azt teszi majd, amit tennie kell".