Hozzászólás
VisionSziasztok!
Meg tudnátok mondani nekem, h miért is várjátok néhányan lefelé annyira a hatit? Meg úgy vele együtt nyilván az Snp-t is?
Én egész múlt héten abban voltam, h az Snp tovább fog korrigálni, de egyszerűen bármi szar hír jött, nem tudott beesni! Most is kilőtt a dodó, de meg sem kottyant neki, egyszerűen elpusztíthatatlan ez az index :D. Pláne, hogy arra is megvan az esély, h az Eurusd itt kifeneklett egy időre (néhány hétre legalább), és így már ez sem állná útját az emelkedésnek.
Nem az következne ebből, h az snpnek némi rövidke konszolidáció után itt 1090-1110 között, ki kellene lőnie az űrbe (legalább vissza 1150-ig)? Akár egy-két napon belül is el tudnám képzelni ezt. Ezzel pedig a hati is támadhatná korábbi csúcsát.
Ezek ott kint még egy valamire való korrekciót sem tudnak összehozni.
A szentiment az nagyjából egyenlően oszlik most meg a -,+,0 oldalak között, tehát ez sem mutat nagyon irányt. (Ebből persze következik, hogy 60%-nak nem lesz igaza a jövőt illetően :).
Tehát szerintetek mi szól még a lefelé mellett?