Re: a jóléti világbank

"Mi nem voltunk bolondok, hogy olyan fizetőeszközt vezessünk be, amelynek

alapja az arany, amellyel nem rendelkeztünk, hanem minden kibocsátott

márkáért 1 márka értékű elvégzett munkát vagy megtermelt árut követeltünk

meg. abban az időben nevettünk a bankárainkon, akik azon a nézeten voltak,

hogy a fizetőeszköz értékét az arany és az állami bank pincéjében nyugvó

értékpapírok szabályozzák." - Adolf Hitler

Amikor Hitler hatalomra került, az ország teljesen és reménytelenül össze

volt törve. A Versailles-i Békeszerződés elképesztő jóvátételi fizetési

kötelezettséget rótt a német népre, amelytől azt várták, hogy megtéríti a

háború valamennyi résztvevőjének költségeit - az összköltség az országban

lévő tulajdon értékének háromszorosát tette ki. A márkával űzött spekuláció

a márka zuhanását okozta, kiváltva a modern idők egyik legrosszabb,

nekivadult inflációját. Az infláció csúcspontján a 100 milliárd márkát

kitevő bankjegyekkel teli talicskáért nem lehetett vásárolni még egy

kenyércipót sem. Az ország kincstára üres volt, és sok-sok otthon és nagy

földterület a bankok és a spekulánsok prédája lett. Nagyon sokan kunyhóban

laktak és éheztek. Sohasem fordult elő semmi ilyesmi korábban - a nemzeti

valuta teljes összeomlása, a nép megtakarított pénzének, az üzleteknek és

általában a gazdasági életnek teljes megsemmisülése. A helyzetet tovább

rontotta, hogy az évtized végén beköszöntött a nagy világgazdasági válság.

Németországnak nem volt más választása, mint az, hogy a nemzetközi hitelezők

kamatrabszolgaságába hajtja fejét. Meglehet azonban, hogy ez csak a látszat

volt.

Hitler és a nemzetiszocialisták azonban, akik 1933.-ra hatalomra kerültek, a

nemzetközi bankkartell terveit meghiúsították, mégpedig azzal, hogy

kibocsátották a maguk pénzét. Ebben ők Ábrahám Lincoln-t utánozták, aki az

amerikai polgárháborút a kormány által kibocsátott papírpénzzel

konszolidálta, amelyet "dollárbankjegynek" nevezett el.

Hitler a maga nemzeti hitelprogramját egy közmunkaterv elgondolásával kezdte

el. A konszolidációra irányuló tervei magukba foglalták a folyók

szabályozását, a középületek és magánlakások rendbetételét, az utak, hidak,

csatornák és kikötői berendezések építését. A különféle programok tervezett

költségét a nemzeti valuta 1 milliárd egységében rögzítették.

Ezt követően 1 milliárd nem-inflációs váltót, amit kincstári

munkabizonylatnak neveztek, bocsátottak ki e költség ellenében. Több millió

embert vontak be a munkába ezeknek a terveknek a keretében, és a munkásokat

kincstárjegyekkel fizették. A kormány által kibocsátott pénznek nem az

arany, hanem a valós érték volt az alapja. Ez lényegében a kormány számára

kifejtett munkának és megtermelt árunak elismervénye volt.

Hitler ezt mondta: "Minden kibocsátott márkáért 1 márka értékű elvégzett

munkát vagy megtermelt árut követeltünk meg." Ezután a munkások ezeket a

bizonylatokat más árukra és szolgáltatásokra költötték el, még több munkát

teremtve még több ember részére.

A munkanélküliség gondja két éven belül megoldódott, és az ország újra

talpra állt. Szilárd, stabil pénzzel rendelkezett, nem volt adóssága, véget

ért az infláció, ugyanakkor, amikor az USA-ban és más nyugati országokban

még mindig milliók voltak munka nélkül és éltek segélyeken.

Sőt, Németországnak sikerült helyreállítania a külkereskedelmét, noha

megtagadták tőle a külföldi hitelt és a külföld részéről gazdasági bojkottot

vezettek be ellene. Sikerét azzal érte el, hogy barter rendszert

alkalmazott: berendezéseket és árukat közvetlenül, a nemzetközi bankokat

megkerülve cserélt el más országokkal. A közvetlen cserének ez a rendszere

adósság és kereskedelmi deficit nélkül működött.

Németország gazdasági kísérlete, Lincolnéhoz hasonlóan, rövid életű volt, de

tartós emlékműveket hagyott utódaira, közöttük a híres autóutakat, a világ

első kiterjedt autópálya-rendszerét.

Egy kis szellemes mondásban, amely összefoglalja a "dollárbankjegy" -

csodának német változatát, Dr. Hjalmar Schacht-ot idézték, aki abban az

időben a Német Központi Bank feje volt.

Egy amerikai bankár megjegyezte: "Dr. Schacht, jöjjön el Amerikába.

Nekünk sok pénzünk van, és ez az igazi bankárság."

Schacht így válaszolt: "Ön jöjjön el Berlinbe. Nekünk nincs pénzünk. Ez az

igazi bankárság."

Noha Hitlert a történelemkönyvek becstelennek ábrázolják, valójában ő nagyon

népszerű volt a német nép körében. Stephen Zarlenga a "The Lost Science of

Money" című könyvében arra mutat rá, hogy ez azért volt, mert egy időre

kiszabadította Németországot az angol gazdasági elméletből -, abból az

elméletből, amely szerint a pénzt kölcsönözni kell egy magán bankkartell

aranytartaléka ellenében és nem közvetlenül kibocsátani a kormány által.

Dr. Henry Makow kanadai kutató szerint ez lehetett a fő érv amellett, hogy

Hitlert meg kellett állítani: Hitler kikerülte a nemzetközi bankárokat és

saját pénzt teremtett.

Makow idéz C. G. Rakovszkijnak, a szovjet bolsevizmus egyik alapítójának,

Trockij bizalmasának a kihallgatásából, akit Sztálin alatt, a Szovjetunióban

tartott kirakatperek során, 1938-ban bíróság elé állítottak.

Rakovszkij szerint Hitler "magához vette a pénzteremtés kiváltságát,

mégpedig nemcsak annak fizikai, de pénzügyi részét is: átvette a

pénzkibocsátás gépezetét és azt az állam javára működtette.El tudják

képzelni, hogy mi következett volna., ha ez megfertőz számos országot,. ha

el tudják képzelni, képzeljék el azután annak ellenforradalmi funkcióit is".

A közgazdász Henry C. K. Liu írja Németország jelentős átalakulásáról:

"A nácik 1933-ban jutottak hatalomra Németországban, amikor az ország

gazdasági helyzete a végzetes háborús jóvátételi kötelezettségektől sújtva a

teljes összeomlásban volt, és amikor nem volt semmi remény a külföldi

beruházásokra vagy hitelekre. Mégis a Harmadik Birodalom - a hathatós

hitelpolitikára és a teljes foglalkoztatást célul kitűző közmunkaprogramra

épülő - független valutapolitikájá­nak segítségével képes volt a csődbe

jutott Németországot (amely meg volt fosztva tengeren túli gyarmataitól)

négy év alatt a legerősebb európai gazdasági hatalommá változtatni, még

azelőtt, hogy a fegyverkezés beruházásai megkezdődtek volna."

A "Billions for the Bankers, Debst for the People" című (1984-es) könyvében

Sheldon Emry ezt így kommentálta:

"Németország 1935-től kezdve adósságmentes és kamatmentes pénzt bocsátott

ki, amit a mély süllyedésből világhatalommá történő elképesztően gyors

felemelkedése tett lehetővé. Németország 1935-tőt 1945-ig arany és adósság

nélkül finanszírozta teljes kormányzati és háborús tevékenységét. Ez

magyarázza, hogy az egész kommunista és kapitalista világ úgy határozott,

hogy megsemmisíti az Európa feletti német uralmat és visszaviszi Európát a

bankárok pokoli uralma alá. A pénznek ez a történelme viszont még meg sem

jelenik napjainkban az

(állami) iskolák tankönyveiben."