Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Tisza a vagyonadó

Koffein Előzmény: #1513494

"Tény, hogy a hazai vagyonos réteg elképesztő támogatásokban részesült az előző kormány idején. Nettó haszonélvezője volt az olcsó hiteleknek, a rendkívül magas állampapírkamatoknak és a rengeteg egyéb támogatásnak. A társadalom igazságérzete szempontjából abszolút érthető az az elvárás, hogy a hazai vagyonos réteg is részt vállaljon abból a költségvetési konszolidációs teherből, amely az euró bevezetéséhez szükséges. Ugyanakkor a vagyonadó nagy részét nem a csúcsgazdagok, hanem vélhetően pont a hazai kis- és középvállalatok tulajdonosai fogják fizetni. Egyrészt csúcsgazdag emberből kevés van, másfelől vélhetően egy szint felett ezek a vagyonok vagy már elvándoroltak, vagy el fognak vándorolni az adó mértékének bejelentését követően. A kreativitás egy bizonyos vagyonszint felett általában jelentősen megnő, eddig minden vagyonadót bevezető ország esetében így volt.

A kis- és középvállalatok tulajdonosai viszont vélhetően fizetni fognak, ugyanakkor ők azok, akikre a hazai gazdasági kilábalást hosszú távon építeni kellene. Így kulcsfontosságú, hogy a vagyonadó vagy úgy általában a tervezett adóváltoztatások milyen mértékben érintik ezt a réteget. Ha a vagyonadó bevezetése a társasági nyereségadó emelésével, illetve a megtakarítókat érintő további adóztatással vagy egyéb adóváltozásokkal társul, akkor ezek együttesen már sarccá válhatnak, nyilván a mértéküktől függően. Így akkor okozhatnak kárt a gazdaságnak, amikor épp a legnagyobb szükség lenne a hazai kkv-szektor megerősítésére."

https://www.con.hu/concordeblog/meddig-jo-a-vagyon...