Regisztráció Elfelejtett jelszó

Mentsük meg az agyat!

TrendMan

Kimondták a tudósok: hatalmas veszély fenyegeti az emberek agyát, nagyobb a baj, mint hittük

A mikroműanyagok definíciójuk szerint 5 milliméternél kisebb műanyagrészecskék, amelyek leggyakrabban a levegőn, vízen és az élelmiszereken keresztül képesek bejutni az emberi testbe. Bár az élettani hatásaik még nem teljesen ismertek, a kutatók számos egészségügyi kockázattal is összefüggésbe hozzák őket.

Korábban több kutatás vizsgálta már a mikroműanyagok jelenlétét különböző emberi szervekben, köztük a tüdőben és a szaporítószervekben is, az Új-Mexikói Egyetem kutatói által nemrég közzétett tanulmány szerint azonban

az emberi agyban akár 10-szer, 20-szor annyi mikroműanyag is felhalmozódhat, mint más szervekben.

Az idén év elején gyűjtött agyminták tömegének 0,5 százalékát mikroműanyagok tették ki, amely még a kutatókat is meglepte. Matthew Campen, a kutatást vezető professzor "riasztónak" nevezte az eredményeket és úgy fogalmazott,

sokkal több műanyag van az agyunkban, mint amennyit valaha is elképzeltem volna.

Egy további ijesztő eredménye a kutatásnak, hogy a demenciában, illetve Alzheimer-kórban szenvedők agymintáiban tízszer több műanyagot találtak, mint az egészséges mintákban.

A mikroműanyagok mennyisége az emberi agyban pedig egyre csak nő.

A 2024-ben gyűjtött agymintákban körülbelül 50%-kal magasabb volt a mikroműanyagok mennyisége, mint a 2016-os mintákban.

Ugyan több országban - köztük az Egyesült Államokban - is hoztak már intézkedéseket a műanyagszennyezés csökkentése érdekében, a kutatók további lépéseket sürgetnek.