örökösödési adó (elkerülés)

Fájdalmas új adót vetnének ki a ketyegő biológiai bomba miatt, csak a mód a kérdés

Ahogy a fejlett gazdaságokban a baby boomer generáció elkezdi a jóval kisebb létszámú fiatalabb generációra hagyni a vagyonát, egyre nagyobb vita folyik arról, hogy a jelenleginél komolyabb örökösödési adókat kellene kivetni. Mivel a becslések szerint 2045-ig csak az Egyesült Államokban 90 000 milliárd dollárnyi vagyont fognak átruházni, egyesek szerint a kormányoknak ezt a tételt a közszükségletek, például az egészségügy, az oktatás és az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására kellene fordítaniuk.

A jelenlegi rendszer kritikusai azzal érvelnek, hogy az illetékmentes öröklés lehetővé teszi az egyenlőtlenségek generációnkénti újratermelődését: vagyis, aki gazdag családba születik, az sokkal jobb helyzetből indul, míg a szegényebbnek nehezebb felkapaszkodniuk.

Lucas Chancel, a World Inequality Lab társigazgatója szerint az örökösödési adó fontos ennek megelőzése és a közjavakra szánt pénzek előteremtése szempontjából. A Financial Timesnak adott interjújában Chancel érvelése prózai egyszerűségű:

Mi indokolja, hogy az egyik ember 100 millió euróval születik, mert örökölt, a másik pedig 0 euróval?

Az örökösödési adó azonban politikailag kényes téma, és az 1970-es évek óta visszaszorulóban van. Az ilyen adókat kivető országokban 2019-ben átlagosan az összes adóbevételnek mindössze 0,5%-át tették ki, szemben az 1965-ös 1,1%-kal. Sok választópolgár határozottan úgy érzi, hogy a gyermekeikre hagyott örökség nem tartozik a kormányra, azután egyszer már adózott, tehát teljesen jogtalan azt újra megterhelni.

Az Ipsos MORI által nemrégiben végzett felmérés szerint a válaszadók 43%-a "igazságtalannak" tartotta az örökösödési adót, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban a hagyatékok kevesebb mint 5%-át terheli ez az adó.

Egyes szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a magasabb örökösödési adó önmagában nem fogja javítani az államháztartási egyensúlyt, és nem fogja kezelni az egyenlőtlenségeket. Aswath Damodaran, a New York-i Egyetem pénzügyprofesszora szerint az örökösödési adó

nem oldja meg az alapvető problémákat: a hanyatló gazdaságot és az elöregedő népességet.

Hozzáteszi, hogy ez a kényszerített vagyonértékesítéshez vezethet, csökkentheti a megtakarítási hajlandóságot, a befektetéseket és a kockázatvállalást.

Mások szerint alapvetőbb reformokra van szükség. Thomas Piketty, a Capital in the 21st Century (A tőke a 21. században, megjelent: Kossuth Kiadó, 2015) című könyv szerzője 120 000 eurós ?egyetemes örökséget? javasolt minden 25 éves számára, amelyet progresszív vagyon- és örökösödési adók kombinációjából finanszíroznának. Vagyis az is kapna egy ekkora összeget, akinek a felmenői semmit vagy messze nem ekkora összeget hagynának rá.

Nevezhetjük akár feltétel nélküli alapörökségnek is.

Az ötletet mások is támogatják, mégha Pikettynél visszafogottabb rendszert alkalmaznának: Lord David Willetts, brit konzervatív képviselő azt javasolta, hogy minden 30 éves britnek 10 000 font ?állampolgári öröksége? adjanak, hogy segítsenek nekik elérni azt, amit a szüleik jóval könnyebb volt, például saját ingatlant vásárolni.

A francia meló

A vagyonadóreformok adófizetői magatartásra gyakorolt hatásáról szóló legújabb kutatások értékes betekintést nyújtanak a vitába. Gabriel Zuckman, a Paris School of Economics professzora átfogó tanulmányt készített a franciaországi rendszer megváltoztatásának hatásairól. A tanulmány két jelentős reformra összpontosít: az egyszerűsítési küszöb 2013-ban 3 millió euróról 2,57 millió euróra történő csökkentésére, valamint a mentességi küszöb 2011-ben 1,3 millió euróra történő emelésére.

Franciaország 1989 és 2017 között progresszív vagyonadót vetett ki, az úgynevezett "impôt sur la fortune" (ISF) terhet. Ezt az adót azokra a francia adóügyi illetőségű személyekre vetették ki, akiknek nettó adóköteles vagyona meghaladta a mentességi küszöböt, amely idővel változott, de mindig a háztartások vagyoneloszlásának 97. percentilisénél (vagyis a legfelső 3 százalékánál) magasabb volt. Az adó alapja a nettó vagyon volt, amelyet úgy határoztak meg, hogy a pénzügyi és nem pénzügyi eszközökból kivonták az adósságokat.

Az adóalapot több jelentős mentesség csökkentette, beleértve a tulajdonos-vezetők üzleti vagyonát, a háztartás elsődleges lakóhelye értékének 30%-át és a műtárgyakat. Az ISF progresszív adózási rendszerrel rendelkezett, a marginális adókulcsok 0,5% és 1,5% között mozogtak. 2011-ig a teljes adómentesség 800 ezer euróig volt érvényes, majd később ezt 1,3 millió euróra emelték. Míg 2013-tól az alacsonyabb adókulcsot csak 2,57 millió euróig lehetett igénybe venni a korábbi 300 ezres szintről.

A tanulmány így bevezetés hatásait vizsgálva jutott arra, hogy az adófizetők nem manipulálják jelentősen a bejelentett adóköteles vagyonukat annak érdekében, hogy az adókulcsok alatt maradjanak. Ugyanakkor egyértelmű bizonyíték van arra, hogy az adómentességi küszöbértéknél csoportosulás figyelhető meg, mivel sok adófizető megpróbál a küszöbérték alatt maradni, hogy elkerülje a vagyonadó-bevallás benyújtását.

Ez a megállapítás arra utal, hogy az információközlés diszkontinuitása döntő szerepet játszik a vagyonadóztatásra adott viselkedési válaszokban. Tehát azáltal, hogy január 1-i állapotot figyelnek a hatóságok a meghatározáskor, sokan a benyújtás előtt gyorsan ?elrejtik a vagyonukat?.

Ami az egyszerűsítési küszöböt illeti, a kutatás azt mutatja, hogy a limit bevezetése után az adófizetők túl nagy tömegben vannak a küszöb körül, ami azt jelzi, hogy a tehetős adófizetők gyorsan értesülnek a vagyonadó kialakításának változásairól és gyorsan alkalmazkodnak azokhoz. Ezt igazolja az is, hogy a meghatározott vagyoni sávban nem volt csoportosulás a statisztikákban az új érték meghatározásakor, hanem a régi felsőbb küszöbértéknél volt tömörülés a bevallások alapján.

Vagyis egyszerűen a leggazdagabbak pont úgy szervezték át a családtagok, alapítványok és egyéb struktúrák között a vagyonukat, hogy az új adózási küszöb alól is mentesüljenek.

Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a bejelentési követelmények a vagyonadóztatásra adott viselkedési válaszok egyik fő mozgatórugója. Főként, hogy a nemzeti megtakarítási állományoknál, valamint a vagyonosabb rétegek fogyasztási adatait megvizsgálva nem látszik az, hogy az érintettek elköltötték volna a vagyonukat, vagy drasztikusan estek volna a lakossági tartalékok.

Az adatszolgáltatási követelmények változásaira adott azonnali és éles reakciók inkább az adóelkerülés és a téves adatszolgáltatás növekedését mutatja, mint a megtakarításokban vagy beruházásokban bekövetkezett valós változásokra.

Ez alapján Zuckman azt a következtetést vonja le, hogy az az érvelés nem áll meg, hogy a lakosság megtakarítási hajlandósága megváltozna, ha az örökösödési adókat kivetnék.

Adót a gazdagokra ? de ne az örökösökre

Mivel a politikai döntéshozóknak sürgős kérdésekkel kell szembenézniük a vagyonátruházás kimenetelének befolyásolásával kapcsolatban, válaszaik hosszú évekre meghatározhatják az adópolitikát. Míg egyesek szerint az örökösödési adó fontos eszköz az egyenlőtlenségek kezelésében és a bevételek növelésében, mások óva intenek attól, hogy túlságosan nagy mértékben támaszkodjanak rá, mint a szélesebb körű gazdasági problémák megoldására. Ahogy a vita folytatódik, a vagyonadóreformok adófizetői magatartásra gyakorolt hatását vizsgáló kutatás fontos szempont lesz a hatékony és igazságos adópolitikák kialakítására törekvő politikai döntéshozók számára.

Főként azért is, mert az Európai Unió már tervezi, hogy megadóztatja a leggazdagabbakat.

A Paris School of Economics adóügyi kutatóhálózata, az EU Tax Observatory egy javaslatot is kidolgozott már az Európai Bizottságnak, arra a következtetésre jutva, hogy a nemzetközi adórendszereket a legnagyobb multinacionális cégeket sújtó globális minimumadó mintájára kellene átalakítani. A cél az lenne, hogy a gazdagokat, különösen a világ leggazdagabb 2750 milliárd dollárját jobban megadóztassák.

A javaslatot Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is támogatja, aki a jelentés előszavában rámutatott, hogy a kormányoknak sürgősen foglalkozniuk kell a milliárdosok adóelkerülésével, mivel ez káros hatással van a társadalmi összetartásra és a demokratikus struktúrákra.

Az érvelése szerint az alacsonyabb jövedelmű csoportok aránytalanul nagyobb adóterhet viselnek, mint a szupergazdagok.

Ráadásul, míg a legvagyonosabbak ki tudják vinni vagyonukat más országokba, vagy kihasználhatják az adórendszer kiskapuit a minimális adófizetéshez, az alsóbb jövedelműek nem rendelkeznek ilyen lehetőségekkel. Például a kiskeresetűek nem fognak vagyonkezelő alapítványokat létrehozni, hogy megússzák a közterhek megfizetését.

A javaslat lényege az lenne, hogy a világ milliárdosainak összesített vagyonára 2%-os adót vetnének ki. Az EU Tax Observatory számításai szerint ez

akár évi 250 milliárd dollár plusz bevételt is jelenthetne a világ kormányainak.

A jelentés egyik érdekes megállapítása az, hogy jelenleg milyen alacsony adókulcsok terhelik a milliárdosokat, különösen, ha a jövedelmi csoportokra bontva vizsgáljuk. Például Franciaországban az alsó harmadba tartozó csoportok 45-50 százalékos adót fizetnek a vagyonuk növekedése után, míg a milliárdosoknak csak 30 százaléknyi adóterhet kell viselniük az adókedvezmények és alapítványi vagyonkezelői struktúrák miatt. Az Egyesült Államokban ez az arány már csak 25 százalék.

Viszont kifejezetten a vagyonkezelő cégekben parkoltatott, nem újra befektetett vagyonelemeket adóztatnának meg, nem az örökösöket. Így szerintük a növekedés is ösztönözhető lenne, miközben elkerülhető lenne a kétszeri adóztatás, amely az örökösödési illetékek esetében súlyos teher.