Regisztráció Elfelejtett jelszó

:-)

matgab Előzmény: #1422874

Hát persze, hogy védekező kontrajáték. De abból legalább egy jófajta. Azért legyünk tisztában a játékosaink képességeivel! Nem véletlenül nem ők játszanak a Madridban, vagy a Manchesterben!

Igen, a Mezey féle csapat még világszínvonalú csapat volt, de azt is kell látni, hogy akkor a világszínvonal messze alacsonyabb volt mint ma. Ma már kis sörpocakkal vagy cigizve a meccsek között nem lehet a világ elitjébe bekerülni. A játékosok valóságos atléták, gladiátorok lettek. Elég megnézni CR izomzatát pl.

És emiatt sokkal gyorsabb is lett a játék, még kevesebb idő van technikailag tökéletesen kivitelezni az elképzeléseket.

De az amit az elmúlt 25 évben mindig láttunk, hogy elképzelés és vállalkozókedv nélkül ívelgetjük fel a labdákat a semmibe- olyat most nem látni. Meg a hátsó passzok sem amolyan totál alibi passzok, hanem mintha valóban hely keresés, támadás előkészítés lenne.

A megjátszott cselek számában legszembetűnőbb a különbség, ebben Schafer az egyik legjobb, de akár Nagy Ádám is (csak ő inkább hátrafelé játsza meg a labdát utána.). De Nego vagy Fiola is meghúzza néha a szélen. Ha már széljáték: azt sem látni manapság, amitől hülyét kaptam az elmúlt 25 évben, hogy 16 és oldalvonal közöttről kb. 20-35 méterről ívelgetnénk be a labdát elképzelés nélkül (azaz nem levittük az alapvonalig, hanem ameddig engedett az ellenfél, onnan megpróbáltuk beívelni, de hátulról bejött labdát nem lehet izomból megfejelni, úgy megcsúsztatni meg hogy ebből gól legyen- normális védők esetén szintén nem nagyon lehetett).

A védekezésnél viszont meg már kimegyünk megtámadni az ellenfél játékosát- mert ugye azt nem akartuk észrevenni 15-20 évig, hogy az ellenfél, ha nem zavarják, akkor az be tud adni úgy, hogy abból gól legyen (no persze ők lejjebb vitték az alapvonal felé a labdát)- ami szintén tetszik.