Re: nincs cím
matgab Előzmény: #131713Ez volt a realitás. Szerencsénk volt, hogy Platini átalakította a rendszert és nem Lyon, vagy Arsenal, Sevilla vagy Celtic ellen kellett megküzdenünk a BL-be jutásért.
Már csak azt kellene visszaállítani, hogy ne körmérkőzéseken dőljön el a továbbjutás, hanem párharcok alapján, mint régen, hiszen egy anfield road-i 1-0 (vagy lehetett volna 1:1 is) esélyünk lett volna tovább jutni akár a Liverpool ellen is. Tartósan szerencsés viszont nem lehet senki.
Sajnos ekkora a különbség az európai és a magyar élvonal között...
Talán ha egymás után kijutna a Loki 3-4szer a BL főtáblára, akkor lassan felzárkózhatnánk egy osztrák, vagy akár svéd csapat szintjére is, de az angolok, olaszok, spanyolok ellen akkor sem lenne sok esélyünk.
Az is dícséretes, hogy idáig eljutott a Loki. És sokkal rosszabb sorsolást kapott, mint anno a fradi, aki legalább a Grasshoppers-sszel partiban tudott lenni.
Szerencsénk volt a svédek ellen, a bolgárok ellen és a Pool ellen is. Nem lehet mindig szerencsénk.
Polekszics egy kicsit lámpalázas, vagy ideges volt, mindenesetre szerintem fogható lett volna az első gól, a 4.-nél meg nem is értettem, hogy minek fut ki és hova fut ki (kb. 2-3 méterrrel a labda mellé futott)... De ez nem rajta múlt (csak).
Amíg a Lyon klasszis játékkal lapos passzokkal pontosan játszott, addig a loki a szokásos magyar védjegynek számító pattogós, derékmagasságban érkező passzokkal játszott...
Azt végképp nem értem, hogy az hogy van, hogy a Loki játékosai szinte ugyanannyit szaladtak a pályán, mint a Lyoné, mert nekem nem tűnt így. Most vagy a kapusunk futott lóhalálában egész meccs alatt vagy nem tudom.
Vagy nekünk azzal mennek el a kilométereink, hogy a saját -pontatlan passzaink után rohangálunk? Vagy mindenki rohan mindig összevissza, mint egy most alakult serdülőcsapat az első meccsén? Vagy esetleg lehetne nézni az átlagfutási sebességeket is, mert amikor az ellenfél sprintel, akkor megy, mint akit puskából lőttek ki, mi meg lehet , hogy kocogással hozzuk ugyanazt a méterszámot?? Nem értem...
Az is rossz, hogy az egész Népstadionban hiába vannak 42 ezren, akkor sincs olyan hangulat, mint akár a debreceni stadionban akár az Üllői úton, mert a nézők olyan messze ülnek a pályától, hogy távcsővel nézik a meccset szinte. Ez megöli a szurkolás hangulatát.
Ezért (is) lenne jó, hogy egy saját normális stadionja legyen a Lokinak, mert gyakorlatilag ők is idegenben játszanak ilyenkor.
Nem értem, hogy a hazai pálya mitől számaít olyan sokat, mikor a pálya nagyjából mindig ugyanolyan, de tapasztalatból tudom, hogy ott jobban megy. Talán akkor is pontosan tudja az ember, hogy hova kell lőni, passzolni, ha nem is a pálya felé néz, mert már a szervezete pontosan be tudja tájolni magát...
A haverommal néztük és kérdezte, hogy mi miért nem tudunk olyan gyorsak lenni mint a franciák, meg miért nem tudunk úgy focizni?
Mondom neki (szokásosan): miért pont ez működne Mo-n??
Részleteiben: Nem költ semelyik csapat sem utánpótlásképzésre, a tehetségek elkallódnak, elég megnézni a tavalyi U19-es és a mostani U20-as csapatot megnézni mennyi változás volt. Nekem több korosztályos válogatott csapattársam volt még anno serdükőcsapatban. Egyiket sem láttam később nemhogy a válogatottnál, de még a magyar NB1-ben sem.
Elmennek dolgozni, vagy isznak, vagy más ok miatt elkallódnak (a sport szempontjából).
Nincs tudatos fizikai alapozás 15-16 éves korig a játékosoknál.
A technikát később is el lehet sajátítani, a fizikum alapjait 15-16 éves korra meg kell alapozni. (talán ezért is nyilatkozzák azt külhonba szakadt játékosaink, hogy ott sem keményebbek az edzések, mint itt. Csak az a különbség, hogy ott 22 év felett fizikailag már nem építeni, "csak" szintentartani kell a fizikumot...
Azonkívül a társadalom is olyan, hogy nincs merítési háló. Régen minden délután lent fociztunk a "grundon". Ma már senki nem jár le, pedig már nem aszfalt van ott, hanem műfű, igaz nem is ingyen adják, mint régen, hanem óránként 6.000-ért, ami azért elég durva összeg lenne, ha napi 4 óra focival számolok.