Oldalunkon a felhasználói élmény javítása és egyes szolgáltatások elérhetővé tétele érdekében
HTTP cookie-kat (sütiket) használunk.
További információk
Barack Obama amerikai elnök követelte a Pentagontól, hogy növelje a szíriai célpontok számát és vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy ebben részt vegyen a légierő – írja a The New York Times egy Fehér házi forrásra hivatkozva.
Annak az 50 szíriai katonai létesítményt tartalmazó listának a kibővítéséről van szó, amelyet még a francia katonai vezetés készített el. A Fehér Ház először vetette fel a katonai repülőgépek részvételét az akcióban, eddig ugyanis hajókról indított rakétacsapásról volt szó.
Elvégre, mi volt eddig a műsor? Az, hogy "a lázadóknak nincs vegyifegyvere". Erre most, mire egészen nyilvánvaló lett, hogy van, és használták is, kitalálják a következő mesét:
"A Richard M. Lloyd robbanótöltet-szakértő és Theodore A. Postol, a Massachusettsi Műszaki Egyetem fizikusa által elvégzett kutatás szerint a Damaszkusznál bevetett rakéták 50, nem pedig 1-2 liter méreganyagot szállítottak."
És mire alapozza ezt? Nem fogjátok elhinni:
"A becsapódott vegyi fegyverekről a helyszínen készült fotókra, videofelvételekre és szemtanúk vallomására támaszkodó tanulmány"
Wazze! Azért ez már nagyon gyúrunk wazze, és ehhez képest az összes szocialista típusú tanulmány megrendelés kismiska... és mi a tanulmányról a vélemény? Tessenek kapaszkodni:
"Stephen Johnson, a brit hadsereg volt és a Cranfieldi Egyetem jelenlegi vegyifegyver-szakértője szerint ha az 50 literes vegyifegyver-töltetről szóló állítás megfelel a valóságnak, akkor a támadás elkövetője csakis a szíriai hadsereg lehetett."
Tehát értitek ugye? A fényképek alapján készül egy tanulmány, ami szerint 50 literes volt a töltet, ami szerint "na ez már biztosan a hadsereg töltete", mert:
"A felkelők ugyanis nem tudnának ilyen nagy mennyiségű szarint előállítani, vagy zsákmányolni."
Azért nem semmi egy mondatban elismerni, hogy a lázadók KÉPESEK előállítani szarint, rendelkeznek is vele, de egyebekben zsákmányolhattak is.
Node a hülyeség netovábbja nem itt van barátaim, felebarátaim és ti többiek, a hülyeség netovábbja itt található:
"Lloyd és Postol szerint a korábbi szakérői vizsgálatok azért becsülték sokkal kevesebbre a rakéták által hordozott szarin mennyiségét, mert tévesen méregtartálynak néztek egy cső alakú alkatrészt. Annak rendeltetése azonban az volt, hogy a rakéta becsapódását követően felrobbanjon és a vegyszer ezáltal minél nagyobb területen szóródjon szét."
Mert elsősorban, szó sincs nagyobb területről jelen esetben, hiszen állítólag egy zárt helyen robbant be a szerkezet. Legalábbis eddig úgy tudtuk. Ugyanakkor az a nagy baj azon állítással, pontosan az, hogy ezt a fegyvert, ezt a felépítést PONTOSAN ki használja:
Vagyis éppen most bizonyították be, hogy a lázadók a tettesek.
Erre fel mire jut az Amerikai Imperialista Birodalom helytartója az ENSZ-ben:
"Az amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön kijelentette, hogy Szíria ügyében "nincs előrevezető járható út" a Biztonsági Tanácsban, mert Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök védelmében túszul ejtette a testületet."
Holott pont mit is mondott Putyin? Pontosan azt, hogy AHOGY BIZONYÍTÉK LESZ ASSZAD ELLEN, AZONNAL MEHET A TÁMADÁS.
Vagyis, egészen röviden összefoglalva a szituáció sajnos teljesen egyértelmű: Az Amerikai Imperialista Birodalomnak SEMMIFÉLE bizonyítéka nincs, de mindenképpen támadni akar és támadni is fog, ahogy ezt most világosan bejelentették.
Usa bajban van..mert nem tudja kit kellene támogatni az ellenzék közül..ha a hatalmat megdöntik, elindul a hatalmi harc a polgárháború..és valószínűleg a szélsőséges vallási vonal erősödik..patikamérleg van..maki obama meg besétált egy csapdába..ha nem támad akkor elveszíti az arcát..hiszen kimondta..támadni szükséges...ha támad israel is kaphat egy csomagot..gondolom most mesélnek oroszok kb mire számíthatnak..és van még egy-két meglepi amiről nem beszélhetnek.
"Bár a washingtoni kormányzat meg van győződve arról, hogy Asszad szíriai elnök rezsimje felelős a több száz halottat követelő brutális támadásért, Obama mégsem volt hajlandó parancsot adni a bombázásra. Azt követően, hogy a brit parlament leszavazta a szigetország részvételét a Szíria ellen tervezett akcióban, az amerikai elnök a kongresszus véleményét akarja hallani a kérdésben - bár jogköre szerint erre nem lenne szükség."
Mert most kezd lehullani a lepel errő a nagy "demokrata" berendezkedésről - ez valójában nem más, mint a Római Birodalom rendszere - inclusive az élén álló diktátort, akit a Római Birodalom rendszerétől pusztán a megválasztás időtartama különböztet meg - továbbá az, hogy a szenátusba nem tógában járnak be a szenátorok.
Az a fajta berendezkedést azonban, amiben ha a DIKTÁROR döntést hoz, akkor azért valójában nem tartozik felelőséggel - azt DIKTATÚRÁNAK nevezzük és ezen fikarcnyit sem változtat az, hogy a dictator mandátumát csak egyszer lehet meghosszabbítani és utána le kell cserélni.
Az pedig, amikor azzal érvelnek a szenátorok, hogy a diktáror megszólalt és mondott valamit, annak pedig úgy kell lennie: Azt egyszerűen önkényuralomnak lehet nevezni és a középkori Európa királyságaira volt jellemző, ahogy az uralkodó szavait lesték a talpnyalók.
És most az Amerikai Imperialista Birodalomról végleg lehullt a lepel, már nem kell semmiféle nemzetközi szervezet, ők akarnak uralkodni a világon. Nyiltan.
Ha úgy tetszik Spade, az AmIBi már iszonyatosan nagyot bukott azzal, hogy a csatlósok nem csaholtak, hanem ellentmondtak nekik, azzal pedig, hogy gyakorlatilag teljesen egyedül maradtak és a világ helyezkedett szembe velük, azzal akkora presztizsveszteséget szenvedtek el, amit nehéz lesz kiheverniük.
A kérdés az, hogy MIT kívánnak bevetni Szíria esetében. Az Awacsok például "könnyű prédák", azt simán leszedi bármilyen ócska légvédelem, az nem megfelelő arra a célra, amiről most beszélünk. A műholdak folyamatosan készítik a képeket, ahhoz viszont, hogy konkrét célpontot tudjanak követni, ahhoz pályára kell állniuk és azt tartani is kell. 50-100 célpont esetében ez a megoldás nem működik folyamatos célratartási igény esetében.
Namármost, és akkor most gondolkozzunk egy picit:
Pontosan mivel gyengül meg az Asszad rezsim attól, hogy azt a légvédelmet iktatják ki, amely egyébként semmire sincs használva a lázadókkal szemben? Pontosan SEMENNYIRE sem gyengül meg ettől, ha nagyon akarod, akkor ezzel Szíria gyengül meg egy külső támadás esetén. Amit viszont deklaráltan nem kíván az Amerikai Imperialista Birodalom megvalósítani.
Innentől pedig az a furcsa helyzet áll ám elő, hogy ha leszedik a légvédelmet, azzal nem gyengítenek meg semmit, ha pedig a rögzített légvédelem high-tech leszedése után hagyományos eszközökkel támadnának mondjuk szárazföldi erőket, akkor megint erősen kétesélyes lesz az egész.
Egyébként a légvédelem kérdéskörében ajánlom figyelmedbe azt a témát, ami nemrégiben Magyarországon zajlott le azzal kapcsolatban, amikor a lámák felvetették, hogy "most hogy meg van a NATO lokátor, kell-e egyáltalán mozgó légvédelem, illetve minek" - és erre talán a honvédelmi miniszter, vagy valami komolyabb rangú illetékes említette meg azt, hogy teljes tévedés azt hinni, hogy a rögzített radarrendszerre lehet építeni, hiszen az az első célpont bármilyen támadás esetén, ezért szükséges a mozgó légvédelem.
Namármost, én elhiszem, hogy Szíria hülye, meg azt is, hogy az orosz fegyverek sz@rok, de azt nem hiszem, hogy a NATO stratégiája is teljesen hülye és dilettáns lenne abból a szempontból, hogy egy mozgó légvédelmet nem olyan egyszerű leszedni, ahogy te most felvázoltad.
Mert ha így lenne, akkor tényleg semmi értelme nem lenne - úgy en block a légvédelemnek.
A szíriai nukleáris objektumok elleni csapással a terroristák kezére jutnak a nukleáris technológiák – mondja az atomenergetikai szakértő, Alekszandr Uvarov.
„A szíriai nukleáris központ elleni csapás következtében egy időre nem tudják majd biztosítani annak biztonságát, ami pedig oda vezet, hogy a nukleáris technológiák terroristák kezére fognak kerülni” – mondta Uvarov.
„Nekem abszurdnak tűnik az Egyesült Államok adminisztrációjának kijelentése arról, hogy a szíriai helyzet veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra. Valójában az Egyesült Államok tevékenysége jelent veszélyt” – mondta Melnyikov. „Különösen fontosnak tartjuk a Barack Obama Nobel-békedíjtól való megfosztását célzó kampány megkezdését” – tette hozzá.
A szíriai konfliktus nem oldható meg katonai úton, a rendezés csakis politikailag lehetséges – vallja meggyőződéssel az Európa Tanács elnöke, Herman van Rompuy.
Re: ennyit jelent egy usa szenátornak szír gyerekek élete ...
Mindent lehet, a kérdés az, hogy van-e értelme és hogy mekkora erőbedobást igényel az, hogy mondjuk minden ilyen helyre kommandós alakulatot küldjenek, amely lézervezérléssel bejelöli a célt.
SZERK: Most arról értekeztünk, hogy magasan repülő gépek indítanak ismert célok ellen támadást, hogy kinyírják a légvédelmet. Lehet műholdakat is odavezényelni, és annak alapján célt keresni és célt követni, de amikről most értekezünk az már MOST meghaladja azt a költségvetési összeget, amit megszavaztak az egész hadműveletre.
Re: ennyit jelent egy usa szenátornak szír gyerekek élete ...