Na látod, hogy milyen sz*r Norvégiában élni.. lövöldöznek... ilyen is csak baloldali kormányzás alatt lehet... :-D

"Görög nemdolgozás: teljesen más az értékrendjük, ez igaz, de azért sokkal komplexebb a problémájuk (szerintem). Kb. Magyarország karikatúrája az egész. Egyrészt, itt már eljutott a pártrendszer a teljes elitizmusig: leegyszerűsítve szocik = Papandreu család (már a 3. miniszterelnököt adják!), jobboldal = Karamanlis család (eddig 2-nél járnak) - ebből következően felső politikai, államvezetési szinten brutál családi mutyik. Másrészt, a közalkalmazottak kb. 60%-át teszik ki az összes munkavállalónak / GDP 30%. Finanszírozhatatlan, pláne mert a dolgozó/vállalkozó réteg a magyarhoz hasonló leleményességgel lavírozik (Ciprus hazai pálya, nyári turizmus mellékes követhetetlen, stb)."

Ez így van, briliáns meglátás, remek lózung: ezek a baloldali kormányok csak kárt tesznek mindenhol. Lásd az olyan fejletlen, elmaradott, eladósosodott országokat, mint Norvégia.

"Douglas Renwick, a Fitch szuverén adósbesorolásokért felelős igazgatója külön kitért arra, hogy Norvégia 2010-ben GDP-arányosan 10,5%-os költségvetési többletet tudott felmutatni, ami a legmagasabb az "AAA" hitelminősítéssel rendelkező országok között."

http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_Stoltenberg-korm%C3%A1ny

De majd a keresztény jobboldal rendet rak: http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-447283

Iszonyat őrültek ezek a görögök....

Arról nem is beszélve, hogy képesek szétverni azt a turisztikai üzletágat, amely óriási zsetont hoz nekik..... a túristával csak egyszer lehet sz@rozni, aztán soha többet nem fog visszamenni, sőt másokat is lebeszél róla... hülye állatok.. majd nézhetik az üres szállodáikat, meg az üres éttermeiket...

Agyukra ment a henyélés, a szirtaki, meg az úzó.

Döbbenet, hogy ezeket is felvették az EUR övezetbe...

Persze mit is várunk egy b@loldali vezetésű országtól.

Görögök új slágere :))

_embedded#at=40

Európának nem szabad alábecsülnie a domino-effektus hatását, azt, amit Görögország csődje okozhatna az eurózónának – hívta fel a figyelmet egy televíziós interjúban a görög pénzügyminiszter

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-gorog-penzugyminiszter-a-lehman-brothers-szel-fenyegetozik-353767

tudnak élni...

Több száz felháborodott taxisofőr zárta el autójával az athéni repülőteret és a pireuszi kikötőt hétfő reggel, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány feloldja a taxisengedélyek számának korlátozását

http://www.origo.hu/nagyvilag/20110718-taxisok-zartak-el-az-atheni-kikotot-es-repteret.html

Nálunk is ezt kéne. Budapesten több a taxis mint New Yorkban :) Szerintem Athénban sincs másképpen.

http://index.hu/gazdasag/vilag/2011/07/18/90_szazalek_a_gorog_csod_eselye/

"Új rekordot állított fel a görög csődkockázati mutató. Az állampapírokra köthető biztosítás (CDS) ára a hétfői londoni kereskedésben most először 2500 bázispont - tízmillió euró görög adósságra évente 2,5 millió euró - fölé emelkedett"

Vajon hány hétig tudják még kitolni a csőd bejelentését?

:-)

Ha már az emberek (párkapcsolatban ) olyanok mint a világgazdaság, akkor nagyon bolondaknak, megzavarodottaknak kell lenniük :-)

Gondoltatok már arra, hogy a világgazdaság olyan mint egy rossz házasság, ahol a két fél soha nem beszél egymással nyiltan, játszmákba bonyolódnak, kifelé azt igyekeznek mutatni, hogy minden rendben, közben pedig a problémákat a szőnyeg alá söprik egészen addig, amig aztán egy őrült nagy veszekedésben törnek ki.

Ezután még talán elmennek egy pszichológushoz, aki majd könyvet ir arról, hogy ott rontották el, hogy nem beszéltek egymással őszintén már az első pillanattól?

True Europeans now need a ‘plan B’

By George Soros

Financial Times

July 11, 2011

The European Union was brought into existence by what Karl Popper called “piecemeal social engineering”. A group of far-sighted statesmen, inspired by the vision of a United States of Europe, recognised that this ideal could be approached only gradually, by setting limited objectives, mobilising the political will needed to achieve them and concluding treaties that required states to surrender only as much sovereignty as they could bear politically. That is how the postwar Coal and Steel Community was transformed into the EU – one step at a time, understanding that each step was incomplete and would require further steps in due course.

The EU’s architects generated the necessary political will by drawing on the memory of the second world war, the threat posed by the Soviet Union and the economic benefits of greater integration. The process fed on its own success and, as the Soviet Union crumbled, it received a powerful boost from the prospect of German reunification.

Germany recognised that it could be reunified only in the context of greater European unification, and it was willing to pay the price. With the Germans helping to reconcile conflicting national interests by putting a little extra on the table, the process of European integration reached its apogee with the Maastricht treaty and the introduction of the euro.

But the euro was an incomplete currency: it had a central bank but no treasury. Its architects were fully aware of this deficiency, but believed that when the need arose, the political will could be summoned to take the next step forward.

That is not what happened, because the euro had other deficiencies of which its architects were unaware. They laboured under the misconception that financial markets can correct their own excesses, so the rules were designed to rein in only public-sector excesses. Even there, they relied too heavily on self-policing by sovereign states.

The excesses, however, were mainly in the private sector, as interest-rate convergence generated economic divergence. Lower interest rates in the weaker countries fuelled housing bubbles, while the strongest country, Germany, had to tighten its belt in order to cope with the burden of reunification. Meanwhile, the financial sector was thoroughly compromised by the spread of unsound financial instruments and poor lending practices.

With Germany reunified, the main impetus behind the integration process was removed. Then, the financial crisis unleashed a process of disintegration. The decisive moment came after Lehman Brothers collapsed, and authorities had to guarantee that no other systemically important financial institution would be allowed to fail. The German chancellor Angela Merkel insisted that there should be no joint EU guarantee; each country would have to take care of its own institutions. That was the root cause of today’s euro crisis.

The financial crisis forced sovereign states to substitute their own credit for the credit that had collapsed, and in Europe each state had to do so on its own, calling into question the creditworthiness of European government bonds. Risk premiums widened, and the eurozone was divided into creditor and debtor countries. Germany changed course 180 degrees from being the main driver of integration to the main opponent of a “transfer union”.

This created a two-speed Europe, with debtor countries sinking under the weight of their liabilities, and surplus countries forging ahead. As the largest creditor, Germany could dictate the terms of assistance, which were punitive and pushed debtor countries towards insolvency. Meanwhile, Germany benefited from the euro crisis, which depressed the exchange rate and boosted its competitiveness further.

As integration has turned into disintegration, the role of the European political establishment was also reversed, from spearheading further unification to defending the status quo. As a result, anyone who considers the status quo undesirable, unacceptable or unsustainable has had to take an anti-European stance. And, as heavily indebted countries are pushed towards insolvency, the number of the disaffected continues to grow, together with support for anti-European parties such as True Finns in Finland.

Yet Europe’s political establishment continues to argue that there is no alternative to the status quo. Financial authorities resort to increasingly desperate measures in order to buy time. But time is working against them: the two-speed Europe is driving member countries further apart. Greece is heading towards disorderly default and/or devaluation, with incalculable consequences.

If this seemingly inexorable process is to be arrested and reversed, both Greece and the eurozone must urgently adopt a plan B. A Greek default may be inevitable, but it need not be disorderly. And, while some contagion will be unavoidable – whatever happens to Greece is likely to spread to Portugal, and Ireland’s financial position, too, could become unsustainable – the rest of the eurozone needs to be ringfenced. That means strengthening the eurozone, which would probably require wider use of Eurobonds and a eurozone-wide deposit-insurance scheme of some kind.

Generating the political will would require a plan B for the EU itself. The European elite needs to revert to the principles that guided the union’s creation, recognising that our understanding of reality is inherently imperfect, and that perceptions are bound to be biased and institutions flawed. An open society does not treat prevailing arrangements as sacrosanct; it allows for alternatives when those arrangements fail.

It should be possible to mobilise a pro-European silent majority behind the idea that when the status quo becomes untenable, we should look for a European solution rather than national ones. “True Europeans” ought to outnumber true Finns and other anti-Europeans in Germany and elsewhere.

Tudtommal abból a marshall segélyből görögo. is kapott. :)

A 300 Mrd Euro szubvenció is durva, amit az első körben kaptak.

Tulajdonképpen felfoghatatlanul nagy szám, egy akkor országnak, mint mi is vagyunk különösen.

Ez durva...

Nem csoda,hogy itt tartanak!Ilyen juttatásokkal.................És még tüntetnek

Leminősítette a görögöket a Fitch

2011. július 13. | 19:26

http://www.portfolio.hu/gazdasag/leminositette_a_gorogoket_a_fitch.152343.html

legalja.gr