Regisztráció Elfelejtett jelszó

MOL fórum

Re: Megölték a Mol két alkalmazottját Pakisztánban

#344888 TrogerBroker Előzmény: #344694

Még rejtély, hogy a Mol ellen történt-e a csütörtöki támadás

Egyelőre nem lehet tudni, hogy kifejezetten a Mol ellen irányult-e a csütörtöki támadás Pakisztánban - jelentette ki Darvasi István Magyarország iszlámábádi nagykövete pénteken azzal kapcsolatban, hogy fegyveres rajtaütésben meggyilkolták a magyar olajvállalat két alvállalkozóját.

A magyar diplomata az MTI telefonos megkeresésére elmondta, hogy a Molnak az északnyugati határtartományban található koncessziós területén, az egyik kúttól a központi feldolgozó üzembe tartó konvojra csaptak le fegyveresek. Az akcióban meghalt a konvojt őrző határrendőrség négy katonája, egy másik megsebesült. Két embert elraboltak.

Darvasi István hangoztatta, hogy ilyen esetek előfordulnak, s egyelőre nehéz megbecsülni, hogy kifejezetten a magyar olajipari vállalat ellen irányult-e a támadás. Pakisztánban túl azon, hogy működnek mindenféle szélsőséges erők, főként az ehhez a területhez közeli részeken, az úgynevezett törzsi területeken az emberrablás még megélhetési forrás is - mondta a nagykövet.

A Mol jelentős erőfeszítéseket tett eddig, akárcsak az ottani kormányzat, hogy szavatolja a terület biztonságát, mert az itteni gáz- és olajlelőhelyek nagyon fontosak a pakisztáni gazdaság számára is. A magyar cég most nyomatékosan kérte a pakisztáni kormányképviselőt, hogy tegyen meg mindent a biztonság és a megfelelő feltételek megteremtése érdekében - nyilatkozta Darvasi István a távirati irodának.

(MTI)

270-en visszavettem a te…

#344858 Chaby

270-en visszavettem a tegnap eladottakat

Legújabb hír jobbra: "..…

#344425 Fornit

Legújabb hír jobbra: "...kilőtt a Mol"

Hát attól függ ki hogy nevez +0,07%-ot :))

Re: nincs cím

#344387 Chaby Előzmény: #344370

köszi. pontosan 2,59%

eredetileg stopot akartam tenni 300 körülre, de a reggeli szomorkás hangulat miatt jobbnak láttam dobni. Hát nem lett volna jó ötlet visszavenni, bár én napon belül megelégszek 200 ponttal is.

(jó ez így, inkább pátyolgatom a richter pakkom :S)

Re: nincs cím

#344370 Fornit Előzmény: #344353

Grat! Ez több mint 3%.

Nem volt annyira lent h visszavedd, 450 volt a minimum ha rászámolod a brokidíjat (normál) akkor már 560, csak 10 pont minusz. Persze ha menne tovább megérné.

Re: nincs cím

#344353 Chaby Előzmény: #344190

tegnap elbénáztam, ma viszont dobtam reggel 550-en. Ha gépnél vagyok lehet visszavettem volna, de sajnos el kellett mennem :(

Re: nincs cím

#344223 Waszeitung Előzmény: #344205

Miért is kell felfelé mennie az árnak ha 20% rv csomagtól akarnak megválni? Ráadásul INA részesedés sem jött össze...

Re: nincs cím

#344205 Kissherceg Előzmény: #344194

A Mol viszont zárásra sem esett vissza jelentősebben, egy nagy külföldi vevő és a brókerek körében terjedő pletyka a Szurgut kiszállásáról megtette a hatását: 22500 forinton zárt az olajpapír, kilencmilliárdot közelítő forgalom mellett. Ez 1,33 százalékos emelkedést jelent a tegnapi árfolyamhoz képest.

Re: nincs cím

#344192 Waszeitung Előzmény: #344183

Berosálok mingyá hogy hová tekerik még ezt a csodát...válság előtt forgott hosszú ideig 20e környékén.

21850-es pakkomat gondol…

#344183 Chaby

21850-es pakkomat gondoltam eladni. vártam az SMS-t a belépéshez. Ez jött: NE44 :D

Vélemény? :D