Regisztráció Elfelejtett jelszó

Történelem kibeszélő

xxx

#1507219 TrendMan

Hihetetlen

Az alábbi 10 pont igen elgondolkodtató:

1. Legközelebb, ha kézmosás közben úgy tűnik, túl hideg a víz, gondolj a következőkre: Angliában 1500 körül a legtöbb esküvőt júniusban kötötték, mivel a hagyomány szerint az évi fürdést májusban végezték el és júniusban még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedéséért a menyasszonyok nagy csokor illatos virágot tartottak kezükben. Ez lett a későbbi menyasszonyi csokor.

2. A fürdő egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utolsónak maradva a csecsemők. Időközben a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett tűnni benne. Innen ered a mondás is: "Don't throw the baby out with the bath" – Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!

3. A házaknak magas, nádból készült teteje volt, alatta nem volt kideszkázva. A meleg háztetőn sütkéreztek az állatok, macskák, kutyák, patkányok, bogarak. Esős időben piszkos és nedves lévén, az állatok gyakran lepotyogtak a tetőről. Innen a mondás is: "It's raining cats and dogs"- Macskák és kutyák potyognak az égből! Mivel a szobák felett csak a háztető volt, különösen a hálószobában kellett kitalálni valamit, hogy az ágy ne teljen meg bogarakkal és más szeméttel. Így jelent meg a baldachinos ágy rudakon kifeszített lepedő az ágy felett.

4. A gazdag házak padlója kőlapokból volt kirakva. Esős időben, télen síkossá vált, ezért szalmával (thresh) hintették le, hogy járni tudjanak a házban és melegebb legyen. Idővel annyi szalma gyűlt össze, hogy ajtónyitáskor egyszerűen kicsúszott az ajtón. Ekkor kitalálták, hogy egy fadarabot tettek az ajtó elé. Így jelent meg a küszöb (angolul threshold).

5. Disznóhúshoz ritkán jutottak, ilyenkor nagyon különlegesnek érezték magukat. Ha ekkor vendégük is volt, tüntetően lelógatták a sonkát a gerendáról. Tehetősnek számított az a férfi, aki "could bring home the bacon" ("sonkát tudott hazahozni"). Keveset vágtak a sonkából, szétosztották a vendégek között, és elégedetten "chewed the fat" rágcsálták a zsíros darabokat az asztalnál.

6. A kenyérosztásnak is megvolt a sajátos szabálya: A dolgozók kapták a kenyér égett alját, a család a kenyér belét, és a vendégek, megtiszteltetésképpen, a kenyér felső kérgét ("upper crust").

7. Ólomkupákból itták whiskyvel a sört és ez a kevert ital napokig leverte lábáról fogyasztóját. Úgy feküdtek az útszélen, mintha kómában lettek volna. Rendszerint kinyújtóztatták a részeget a konyhaasztalon 2 -3 napig, a körülötte egybegyűlt család evett ivott és várta, hogy felébred-e.... Így vált szokássá a virrasztás ("to wake up" - felébredni)!

8. Mivel a temetők beteltek, kiásták a koporsókat, és a csontokat és az úgynevezett csontok házába vitték ("bone-house"), így a sírhelyeket újból fel tudták használni. Amikor ezeket a koporsókat megnyitották, elég sok koporsó falán karcolásokat vettek észre és rájöttek, hogy azokban élve voltak eltemetve az emberek. Ekkor gondolták ki azt, hogy temetéskor rákötözzenek egy zsinórt a halott kezére, azt kivezetve a koporsón, síron keresztül csengettyűt kötöttek a végére. Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte az esetleges csengőszót. Így jelent meg az éjjeli őrjárat "graveyard shift" – ami ma az éjszakai műszakot jelöli - és a csengő hangja életet mentett ("saved by the bell").

9. A középkori Angliában az emberek nem szexelhettek, csak a király jóváhagyásával (kivétel a királyi család). Mikor egy család gyereket akart, a királyhoz kellett fordulniuk kérelemért, aki küldött nekik egy táblát, amit az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. A táblán ez állt: Fornication Under Consent of the King. (F. U. C. K.), azaz paráználkodás a király engedélyével. Innen ered a mai "fuck" angol szó.

10. Hihetetlen, de az, amire a 21. században egy egész ipar épült, azt régen sokkal egyszerűbben oldották meg: igaz, így szabadítva el betegségeket, járványokat. A középkorban ugyanis nemes egyszerűséggel az éjjeli tálba "végzett" dolgokat kiöntötték az ablakon, egyenesen az utcára. A másik megoldás is valami hasonló volt: a várakba úgynevezett gardróbot építettek, vagyis egy olyan terasz-szerűséget, amely zárt volt, és amely kívülről a fal síkjából kiemelkedett. Az alján egy lyuk volt, ezen keresztül pottyant ki a bent ülő salakanyaga.

Az angol WC-t csak a 16. században egy Sir John Harrington találta fel, ám az még évtizedekig nem terjedt el, bár Erzsébet királynő próbálkozott vele, és udvarában építtetett egy illemhelyet - nem nagy sikerrel, nem szerették ugyanis használni az alattvalók. Az angol, vízöblítéses toalett végül csak a 19. században vált széles körben ismertté és használttá, ám még sokáig nem volt hozzá WC-papír, bármilyen hihetetlennek is tűnik. A tekercses segítség egyrészt egy Gayetty nevű New York-i vállalkozó nevéhez fűződik,aki kitalálta, hogy a papírral könnyen tisztán tarthatják alfelüket az emberek. Ám egy távoli országban már jóval korábban rájöttek erre: Hung Wu kínai császár bizonyíthatóan használt már lepedő nagyságú papírt a 14. században. Mára pedig - mint említettük - egy egész iparág épült a WC köré: illatos, zenélő, önmagától működő toalettek, intelligens illemhelyek egész arzenálja várja a magukon könnyíteni vágyókat.”

xxx

#1507191 TrendMan

Egy michigan-i farm aukciója 1936-ban. A Nagy Gazdasági Világválság alatt farmerek tömege ment tönkre, hogy utána a bank elárverezze a gazdaságukat.

De hagyománnyá vált, hogy a környék farmerei összefogtak, nagy tömegben megjelentek a bank aukcióján, majd úgy licitáltak, hogy már néhány dollárért gazdára találjon az ingatlan (penny auction). Utána meg visszaadták az eredeti tulajdonosnak.

Az akasztófahurkok azért lógnak ott, hogy megmutassák, milyen sors vár arra, aki mégis komolyan venné a licitet, és farmertársuk nyomorán akarna nyerészkedni. Csak úgy miheztartás végett...

(Hová lett az emberi tartás és összefogás csekély 90 év alatt?)

Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember

Könyv ajánló

#1506792 Koffein

"Miért buknak el a nemzetek?" Szerintem zseniális könyv és egy új nézőpontot ad, hogy mikor kezd el hanyatlani egy nemzet és miért... könyvtár, vagy e könyvben olcsóbb, nagy a kereslet rá..

"A Rotschildok" Számomra ez is egy tanulságos könyv volt, hogy egy bankár dinasztia miként tudott felemelkedni a semmiből és fennmaradni ennyi generáción keresztül.. egyszerűen zseniális, ahogy a kezdetektől összerakták ezt a családi szellemet, ami talán még a mai napig összetartja őket és a birodalmukat, már amennyi megmaradt belőle...

Tölgyessy fantasztikus gesztusaival fűszerezve

#1506791 TrendMan Előzmény: #1506789

Nagyon jó beszélgetés, ritkán látni ilyet.

1:50 körül még tovább nyer a beszélgetés a felvetett gondolatok mélységében.

Tölgyessy fantasztikus gesztusaival fűszerezve

#1506790 TrendMan Előzmény: #1506788

Megharcoltak, megharcoltunk még '56-ban, ezért most az elsődleges premissza az, hogy ne legyen vérontás.

Tölgyessy fantasztikus gesztusaival fűszerezve

#1506789 Koffein Előzmény: #1506788

Oké 1óra 50-re megérkezünk a legnagyobb magyar mentalitás hibájához...

Tölgyessy fantasztikus gesztusaival fűszerezve

#1506788 Koffein Előzmény: #1506787

Első ellenzéki arc, aki azt mondja, hogy "Lesz választás Magyarországon és jó eséllyel elveszíti a Fidesz"

A többség azt mondja, hogy nem lesz választás, vagy ha lesz, át se adják... rémisztgetés... értelmét se látni, ov közeli kézben van az erőforrások nagy része...

Amúgy a lengyelekkel összehasonlítva ugyanaz az élményem, mint amikor a románokkal hasonlították össze a magyar történéseket, hogy a magyarok nem harcoltak meg függetlenségért, a demokráciáért, ezért kevésbé is értékelik azt...

Tölgyessy fantasztikus gesztusaival fűszerezve

#1506787 TrendMan

Tölgyessy-féle magyar-lengyel összehasonlító rendszerváltás elemzés:


éles vita, földalatti város, Zahi Hawass főrégész vérnyomása az egekben

#1505666 TrendMan Előzmény: #1505665

Az nem lehet, az ufók repülni szeretnek, azt meg ott lent tényleg nem lehet.

Állítólag ez a kialakítás nagyon hasonlít egy gigantikus elemre.

Persze próbálják a zegészet elhallgattatni.

éles vita, földalatti város, Zahi Hawass főrégész vérnyomása az egekben

#1505665 Koffein Előzmény: #1505662

földalatti város?? tuti a mai napig ott élnek az ufók :))

a 'százalékos-megállapodás'

#1505131 TrendMan

https://www.portfolio.hu/global/20250221/uj-vilagr...

"A másik, nem hivatalos dokumentum 1944. október 9-én – tehát négy hónappal a jaltai konferencia előtt – született Moszkvában, Churchill és Sztálin találkozóján, amelyet „százalékos megállapodásnak” szoktak nevezni. A brit miniszterelnök egy a tárgyalóasztalon fekvő szalvétára balkáni országok neveit írta fel, százalékokkal jelezve, hogy az egyes országokban mekkora szovjet, illetve brit befolyás legyen a háború után.

Churchill alapvető célja az volt, hogy a brit érdekek szempontjából döntő fontosságú Görögország fölötti befolyást biztosítsa, ezért itt 90:10 százalékos arányt javasolt az Egyesült Királyság javára, míg Romániát szinte teljesen átengedte volta Sztálinnak, ahol a szovjet befolyás lett volna 90 százalékos. Sztálin Churchill szalvétára írt számait sorra kipipálta. (Magyarország is a szalvétára került 50:50 százalékkal, amit aztán a brit és a szovjet külügyminiszter a további tárgyalások során 80:20 százalékra módosított a szovjetek javára.)

A „százalékos megállapodás” a cinikus nagyhatalmi osztozkodás szimbólumává vált, a helyzet azonban kicsit bonyolultabb. A jaltai konferenciát ugyanis megelőzte az 1943. november 28-a és december 1-je között tartott teheráni konferencia, amikor első ízben ült össze Churchill, Roosevelt és Sztálin. Itt döntötte el a három szövetséges hatalom vezetője, hogy lemondanak a britek által szorgalmazott balkáni partaszállás tervéről, és ehelyett Normandiában szállnak partra az amerikai–brit csapatok.