Vége az eddig ismert világrendnek?
A második világháború után létrejött és hivatalosan az ENSZ által szavatolt ?szabályokon alapuló világrend? elvileg azzal a céllal született, hogy ne törjön ki újabb nagy háború, szorítsák keretek közé a háborúzás lehetőségeit (csak a védekező háború legális), és legyenek elszámoltathatók az agresszor államok. Ezt a világrendet persze a nemzetközi jogon túl az is szabályozta, hogy előbb ? a hidegháború idején ? két nagyjából egyformán erős szuperhatalom állt egymással szemben, amelyek hatalmas atomfegyver-arzenállal rendelkeztek, ezért egy köztük esetlegesen kitörő háború atomháborúvá eszkalálódhatott volna; később, a Szovjetunió összeomlása után pedig egypólusúvá vált a világ, ahol az Egyesült Államok fölénye sokáig megkérdőjelezhetetlen volt, így egyfajta ?világ csendőreként? teremthetett békét, ahol kellett (lásd például öbölháború, délszláv háborúk).
Az utóbbi időben azonban elindult ? ahogy azt az idei Müncheni Biztonsági Konferencia biztonsági jelentése is írja ? a világ multipolárissá válása: az Egyesült Államokkal szemben régi és új kihívók léptek fel (Kína, Oroszország, India), és olyan blokkok kezdtek kialakulni, amelyeknek a Nyugat-ellenesség vagy legalábbis Nyugat-kritika az egyik kötőszövete. Bizonyos szinten ilyen blokknak tekinthető a BRICS, de egyre inkább kialakulóban van egy nem hivatalos szövetség is Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea részvételével.
Ebben a helyzetben az Egyesült Államok már nem elég erős, hogy minden ellenfelével szemben fellépjen, így priorizálnia kell, és mint Hegseth brüsszeli szavai is mutatták, ma Kína a prioritás Washington számára.
A második világháború utáni világrend legsikeresebb katonai szövetsége mindenképp a NATO volt, amelynek a hidegháború alatt az volt az egyik fő célja, hogy az Egyesült Államok védőernyőt biztosítson Nyugat-Európának a szovjet birodalmi törekvésekkel szemben. A Szovjetunió összeomlása után elkezdődött az amerikai jelenlét folyamatos csökkentése Európában (miközben a NATO Oroszország határaiig bővült). Ebben az ukrajnai háború kirobbanása fordulatot hozott, 2022-től ugyanis ismét erősödött az Egyesült Államok európai katonai jelenléte. Ám ez az ellentendencia ideiglenesnek bizonyult: Trump ígéretei és Hegseth szavai azt jelzik, hogy Washington ha nem is hagyja magára Európát, de Joe Biden politikáját rendszerhibának tekinti, és immár deklarálja is, hogy Európa biztonságát a továbbiakban nem fogja garantálni.
Európa amerikai évszázadának vége
? írta elemzésében a CNN Hegseth beszéde után.
És talán nemcsak európai évszázadának van vége, hanem az eddig ismert világrendnek is, és visszatérünk egy olyan korszakhoz, ahol a nemzetközi jog elviekben is másodlagossá válik, és a nagyhatalmak döntenek országok és népek sorsa felől.
A CNN által megkérdezett Nicholas Dungan, a hágai székhelyű CogitoPraxis stratégiai tanácsadó cég igazgatója így fogalmazott:
Ez nem a transzatlanti kapcsolatok új korszaka, hanem a liberális nemzetközi rend szándékosan kialakított intézményi struktúráit felváltó globális nagyhatalmi kapcsolatok új korszaka.
Míg az 1945 után létrejött világrendben az országok területi integritása ? legalábbis elvben ? megkérdőjelezhetetlen volt (persze például Koszovó példája a gyakorlatban mást mutat), Pete Hegseth most nyíltan kijelentette, hogy Ukrajnának le kell mondania területei egy részéről. Egy Ukrajnáról szóló olyan megegyezés, amely alapvetően Donald Trump és Vlagyimir Putyin között születik meg, akár egy új világrend nyitánya is lehet, következményei pedig beláthatatlanok.
