Hozzászólás

Eladósodni nem kell félnetek jó lesz

A 2008-ban indult pénzügyi és világgazdasági válság egy, a meggyőződésében doktriner módon a Milton Friedman nevével fémjelzett stabilitási célokat valló nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezeti intézményrendszert állított kihívások elé. Ebbe az intézményi körbe sorolhatók a gazdaságpolitikai ajánlásokat tevő OECD, IMF és Világbank, valamint a monetáris politikai irányokat döntéseikkel nemzetközileg meghatározó amerikai Fed és az európai EKB. Nem csoda, hogy tíz évvel ezelőtt ezek a szervezetek és az ajánlásaikból táplálkozó nemzeti szintű gazdaságpolitikák a monetarista típusú uralkodó áramlat szerint sok esetben megszorító intézkedéseket foganatosítottak. A válságkezelés során azonban e globális jelentőségű kör intézményei is rákényszerültek olyan megoldásokra, amelyek ?békeidőben? eretnekségnek vagy feleslegesnek számítottak volna, mint például a jegybankok nagy volumenű államkötvényvásárlása vagy egyéb nemkonvencionális monetáris eszközök alkalmazása.

Mire a 2020-as Covid-19 járvány miatti teljesen újszerű gazdasági válság kezelésére sor került, a fenti intézmények szemlélete jelentősen átalakult, megszabadulva sok korábbi dogmától a megelőző évtized során. Ennek következtében olyan megoldásokat javasolnak ma egy, a modern piacgazdaságban eddig nem tapasztalt kihívásra, amelyek néhány éve még szinte elképzelhetetlenek lettek volna részükről. Már nem a stabilitás az elsődleges, hanem a növekedés, aminek következtében sokkal megengedőbbek a gazdaságpolitikai lazításokkal szemben mind fiskális, mind monetáris téren, sőt, adott esetben követelik azok alkalmazását. A megközelítésben bekövetkezett változást a felsorolt pénzügyi szervezetek vezető közgazdászainak nyilatkozatán keresztül érzékeltetjük egy kis időutazással kezdve.

Milyen szemlélet uralkodott egy évtizeddel ezelőtt?

2008 utolsó negyedévében a világgazdaságot meghatározó központi bankok alapvetően az inflációs kockázatok mérséklődésére és a likviditás fenntartására helyezték a hangsúlyt, és alapvetően a kamatcsatorna alkalmazásában gondolkoztak.

A G7 országok pénzügyminiszterei és jegybankjai 2009-ben még a nemzetközi pénzügyi rendszer integritása és likviditás a mellett tettek hitet, kinyilvánítva azt is, hogy minden eszközt megragadnak annak érdekében, hogy biztosítsák a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitását. Utóbbi elköteleződés egyértelműen azt jelentette közgazdasági szemszögből, hogy a pénzügyi kockázatok elkerülése érdekében nem alakulhat ki likviditási buborék, sem a nemfizetés kockázatával járó túlzott eladósodás.

Az EKB vezetői közül Lorenzo Bini Smaghi a 2008 szeptemberi Lehman Brothers csődje után két héttel az európai pénzügyi infrastruktúra megerősítéséről, a prudencia és a szabályozás fokozásáról beszélt. Jürgen Stark, akkori igazgatósági tag 2008 novemberében hangsúlyozta, hogy a válságkezelő fiskális lazítás mellett szükséges, hogy a közép és hosszútávú fiskális fenntarthatóság továbbra is a gazdaságpolitikusok szeme előtt lebegjen. Stark még az európai adósságválság közepette, 2010 elején és végén az adósságválság rémétől tartott leginkább, ezért az árstabilitás és a fiskális egyensúly helyreállítására hívta fel a gazdaságpolitikusok figyelmét.

A Fed rugalmasabban és gyorsabban alkalmazkodott a pénzpiaci likviditási kihívásokhoz, ahogy arról Ben Bernankie, a Fed akkori elnöke már a Lehman csődje után egy hónappal beszámolt. Ugyanakkor a 2009-ben és 2010-ben Bernanke és Donald L. Kohn (alelnök) előadásaiban visszatérő elem volt a pénzügyi stabilitáshoz és az árstabilitáshoz való visszatérés, valamint a költségvetési fenntarthatóság szükségessége. (E helyett persze a mennyiségi lazítás három hulláma inkább újabb tőzsdei buborékot eredményezett, ami szintén a szemlélet időközbeni átalakulását mutatja.) Tehát a Fed vezetői is fontosnak tartották, hogy a rövidtávú élénkítés mellett a kezdetektől hangsúlyozzák az egyensúlyhoz való visszatérés ígéretének fontosságát.

Az IMF részéről Olivier Blanchard 2010-ben úgy vélekedett, hogy ?[a] költségvetési kiigazítás kulcsfontosságú a nagyarányú magánbefektetések és a hosszú távú növekedés szempontjából?, és a fiskális reformok ?tízparancsolatát? kínálta az országoknak szerzőtársával, hangsúlyozva a középtávú konszolidáció és a fenntartható növekedési pálya fontosságát. Ugyanebben az évben az OECD-től Pier Carlo Padoan azt állította, hogy ?[a] görög [adósságválság] eset bizonyos értelemben azt jelzi, hogy a globális pénzügyi válság új szakaszában vagyunk, ahol a fő kérdéssé a költségvetési fenntarthatóság vált, háttérbe szorítva a recesszióból való kilábalást.?

A sorból talán a Világbank lógott ki annyiban, amennyiben akkori vezető közgazdásza, Justin Yifu Lin inkább a fiskális és monetáris eszközök célzottabb és hatékonyabb felhasználásáról, valamint a munkahelyteremtésről értekezett, és nem az adósságcsapdáról vagy megszorításokról.

2020 óta jóval megengedőbbek a költekezés és eladósodás tekintetében

Túl a 2010-es évek többhullámos mennyiségi könnyítésén, az államkötvénypiac jegybanki finanszírozása tilalmának elengedésén, valamint két nagy, fiskális forrásból finanszírozott gazdaságélénkítésen, illetve az ezeket 2020-tól kikényszerítő pénzügyi-, adósság- és karanténválságon, napjainkban már máshogy gondolkodnak a vezető közgazdászok a monetáris lazításról vagy az eladósodást növelő fiskális élénkítésről. (Természetesen nem állítjuk azt, hogy a későbbiekben nem lesz igény az egyensúlyhoz való visszatérésre. A lényeg azonban, hogy 2020-ban már nem idegenkedett a makrogazdasági szakma az élénkítés azonnali alkalmazásától.)

Egy 2020 októberi konferencián a Világbank vezető közgazdásza, a fiskális megszorítás és fenntarthatóság apostola, Carmen M. Reinhart a masszív eladósodást javasolja minden országnak addig, amíg a vírus okozta korlátozás miatt tart a gazdasági válság. Ezt az álláspontot erősített az IMF vezérigazgatója, Kristalina Georgieva, aki a költekezésre és a megszorítások elhalasztására szólította fel az országokat.

Ezzel egybecseng az IMF másik vezető közgazdásza, Gita Gopinath nyilatkozata, amely szerint ?mind a monetáris, mind a fiskális politika megfelelően és agresszíven reagált erre a világjárvány által vezérelt válságra. A monetáris politika intézkedései - a monetáris lazítás, az eszközvásárlás, a likviditási infúziók/támogatások - mind elengedhetetlenek voltak a pénzügyi katasztrófa és a túlzott csődök megelőzéséhez.? Illetve ?A pénzügyi válság után levont fontos tanulság, hogy a fiskális politika alapvető szerepet játszik a fellendülésben. Az adósság növekedése nem minden esetben veti el a ťpusztítás magvátŤ.? Georgieva annyiban árnyalja mindezt egy interjúban, hogy a fiskális és monetáris élénkítést munkahelyteremtési és digitalizálási céllal tartja mindenképpen szükségesnek.

Nem maradt ki a pénzszórásra való felhívásból az OECD jelenlegi vezető közgazdásza, Laurence Boone sem. 2021 januári nyilatkozatában kifejezetten óv attól, hogy a kormányok megszorításokba kezdjenek, illetve adót emeljenek. Furcsamód éppen azzal érvel, amely indokkal a megszorítások mellett volt szokás korábban érvelni: a fiskális hitelesség fenntartása miatt szükséges tovább költekezni és az adókat alacsonyan tartani, hiszen a gazdaságélénkítő csomagokat a kormányok korábban már beígérték. Érvelése alapján az állam ?adóssága akkor tartható fenn, ha az emberek bíznak intézményeiben, és a politikai döntéshozók teljesítik, amit ígértek?.

A monetáris hatóságok is megerősítik a permanens gazdaságélénkítés álláspontját. Az EKB Igazgatótanácsának tagjai, Fabio Panetta, Philip R. Lane és Isabel Schnabel 2020 utolsó hónapjaiban tartott beszédeikben kijelentették, hogy az EKB-nak folytatnia kell a ?kedvező pénzügyi feltételek fenntartását?, azaz a gazdaságösztönzést. Sőt, Lane szerint a nemzeti és közösségi finanszírozású fiskális politikának is feladata van a kilábalás folytatásában.

A Fed jelenlegi elnöke, Jerome H. Powell szintén lassú menetelésre, 2023-ban is még velünk lévő kilábalási folyamatra számít, így a Fed részéről is a gazdaságélénkítő aktivizmus fog folytatódni, amihez a új monetáris keretrendszert is kidolgozott az amerikai jegybank.

A fiskális egyensúly gyors visszaállításának szükségességét egyelőre csak a Világbankos Reinhart hangsúlyozza, aki a korábban idézett nyilatkozata ellenére azt vizionálja, hogy a Covid-válság át fog alakulni idén globális államadósságválsággá.

A fentiek alapján nem arról van szó, hogy a vezető közgazdászok teljesen megfeledkeztek volna a hosszútávú kockázatokról, de annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy a világjárvány okozta sajátos helyzetben azt javasolják az országoknak, hogy úgy költsenek, adósodjanak el és teremtsenek likviditást 2021-ben, mintha nem lenne holnap. Ennek a fordulatnak a célját az MNB elnöke, Matolcsy György fogalmazta meg a következőképpen: amíg 2010-ben az egyensúlyt kellett helyreállítani a növekedés megalapozásához, addig jelenleg a növekedés helyreállításával érhető el újra az egyensúly.