Hozzászólás

Napi Puzsér: ;)

"A szimfonikus és a popzene kényszerházassága olyan bestiális erőszak, ahol az áldozatok sora nem teljes a közönség említése nélkül. Ennek a pokolban köttetett násznak egyik fattya Csűry Lajos, hírhedtebb nevén Edvin Marton. Ha már itt tartunk, a Marton a családnév, mégis így külföldiesen kell írni, Edvin ugyanis egy modern, extravagáns srác, aki a maga meg az Anyakönyvi Hivatal szerény eszközeivel mindent el is követ azért, hogy ezt egy életre megtanuljuk. A névválasztás miértje és mikéntje művészi ars poeticáját is kifejezi: a kopottas és unalmas klasszikus hegedűjátékot fel kell dobni néhány sodró lendületű Donna Summer-alappal, kellenek hozzá dögös zenészlányok meg táncosok, füstgép, sok fényeffekt, így a show máris új, izgalmas és menő. A hangszeres tudására és rossz ízlésére karriert építő előadó mindezt azzal fejelte meg, hogy az ötvenes nők bugyijába kéredszkedő selyemfiúk stílusjegyeit is indentitásának fókuszába emelte, ahogy tette azt egykor a nyomorúságos emlékű Soltész Rezső vagy Gergely Róbert. A minden pillanatban elcsöppeni kész prímás a napokban valami eddig ismeretlenül gyalázatos gesztussal lepte meg a gyarmati Magyarország lakosságát.

Legújabb parasztvakításának, amit koncert show-nak nevez "A 3 millió dolláros hegedű" címet adta. Ennek ismeretében már csak azt remélem, hogy következetes lesz, és egy hetvenhárommillió forint értékű Bentleyvel fog a helyszínre érkezni, egy két és félmilliós Breitling fityeg majd a csuklóján, hasított olasz bőrcipője pedig egyedi, méretre készült mestermunka lesz a pápai cipésztől, amilyenhez nézői még tízezer euró ellenében sem juthatnának. A szünetben norvég gleccservizet fog inni, decijét negyvenezer forintért. Az arany pecsétgyűrű szintén egymillió fölött, az öltöny tizenötezer dollár, egy New York-i szabótól. Három- és tizennyolcezer forint között pedig bárki megvásárolhatja az élményt, hogy lássa Edvin Marton tényleg nagyon drága hangszerét és egyéb exkluzív kiegészítőit, ideértve többek közt a modell-külsejű, harisnyavillogtató kísérőzenészeket. Természetesen mindezt a nemzet kedvenc bulvárújságja, a Blikk támogatásával.

Mit mond el egy művészről, hogy a koncertje kapcsán az a legfontosabb, ami az eszébe jut, hogy egy hatszázötvenmillió forintos hegedűn játszik? Mit gondolhat az az ember a világról, akinek a kezében tartott Stradivariról az a legfőbb közlése, hogy **** drága, halandó ember számára nem megfizethető? A seggüket a gettó mélyéről kivakaró hip-hop előadóktól is nehezen emészthető a pénzzel való tenyérbemászó kérkedésért felelős gyémántgyűrű és prémkabát meg a kilós aranyfukszok, de ott ez a műfaj egyik jellemzője, hiszen a vagyon köztudottan gyorsabban vet fel egy átlagos kültelki suttyót, mint a kultúra. Amit azonban Edvin Marton előad, az nem pusztán ízléstelen, de még csak nem is autentikus, továbbá se a klasszikus, se a popzenéhez nincs semmi köze. Amivel kereskedik, az a kultúra illúziója pénzes proliknak, vagyis szuperslágerek hegedűre valamint népszerű klasszikusok diszkóalapokon. "A 3 millió dolláros hegedű" - ez maga Hajdú Péter és a Blikk világa egyetlen koncertcímbe zárva.

Keserves látlelet az ország állapotáról, hogy a horrorisztikus jegyárak ellenére az esemény szinte biztosan teltházas lesz, miközben valódi előadóművészek valódi koncerteken fillérekért játszanak. Ez az igényszint jellemzi azt a magyar újburzsoáziát, melynek kultúra iránti érzékenysége egy hárommillió dolláros hegedűvel fejezhető ki. Erre van szponzor, erre van fizetőképes kereslet. Edvin Marton behízelgő lényével, nívótlan produkciójával és vagyont érő hangszerével pontosan a hazai uralkodó osztály ütőerére tenyerelt. Semmi kétség: ami a politikának Rogán Antal és ami a médiának Hajdú Péter, az a zenének Edvin Marton. A legszomorúbb pedig az, hogy jeleznem kell arra az esetre, ha bármelyikük is olvasná: ezt nem dicséretnek szántam."