Regisztráció Elfelejtett jelszó
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Re: nincs cím

Dénes Előzmény: #638427

Mátyás király szellemében írta az amerikai jegybank, a Fed a legutolsó kamatdöntésének jegyzőkönyvét, mert a dokumentum adott is meg nem is segítséget a monetáris politika kapcsán. A kamatdöntésen résztvevő tagok megosztottak voltak a munkaerőpiac helyzete kapcsán, ami eltérő véleményeket eredményezett az olcsó pénz kivezetése kapcsán: Ben Bernanke elnök csak jövő év közepén lépne, míg más jegybankárok már idén év vége előtt lehalkítanák a zenét.

A normál tőzsdei kereskedésben csak kisebb kilengések voltak a jegyzőkönyv megjelenését követően; a részvénypiac, a kötvények és a dollár is jelképes mozgásokkal reagált.

Már éppen elaludtunk volna a 22:10-kor kezdődő Bernanke-beszéden, amikor elérkezett a kérdezz-felelek szekció. A sok sallang mellett Bernanke elejtett egy-két gondolatot a QE3 program kapcsán, ami roppant kedves volt a befektetők szívének: a jegybankelnök szerint az alacsony infláció és a munkaerőpiac helyzete további, jelentős monetáris lazítást indokol.

Mint kés a vajon, úgy siklottak át az eszközárak az ellenállásokon: az EUR/USD ma reggelre virradóra 1,29-ről 1,31-ig menetelt, az arany ára 1250 dollár környékéről 1295-re emelkedett, a részvényhatáridők 1%-ot meghaladó plusszal ünnepeltek, miközben az amerikai 10 éves állampapír kurzusa 2,67%-ról 2,56%-ra csúszott.

A forint sem maradt ki a buliból, az USD/HUF 228-ról 222-ig süllyedt míg az EUR/HUF a jó hangulat kapcsán 294-ről 1 egységet olvadt.

A tegnapi Bernanke-beszéd valójában egy blöff volt, hiszen pont a Fed-kamatdöntés jegyzőkönyve mutatott rá arra, hogy Bernanke könnyedén kisebbsége kerülhet véleményével. Ráadásul az időzítés kapcsán is kilóg a lóláb, hiszen az 1,28 körüli EUR/USD fájdalmas pontot jelent az amerikai vállalatoknak a karcsúbb exportbevételek miatt. Bernanke tehát egyszerűen csak becsekkolt a jegybanki devizaháborúba, ami múlt héten robbant ki az EKB és a BoE vezetésével, amikor mindkettő tartósan laza monetáris politikáról beszélt (és így próbálták gyengíteni saját devizájukat).

Ennek megfelelően a shortokat még nem keresnénk a piacon, de akár már a jövő héten várható egy kiábrándulás a különböző eszközosztályokban. A smart money egyébként már nem is Bernanke-ra figyel, hanem a követőjére, hiszen az ő jegybankelnöki mandátuma 2014. januárjában lejár, utóda pedig az augusztus közepi Jackson Hole-i konferencián mutatkozhat be, amely éles váltást is jelenthet a QE3 kapcsán.

Ma reggel egyébként mindenki a Fed-es kommentárokkal foglalkozott, ezért nem is keltett különösebb feszültséget, hogy a japán jegybank nem változtatott monetáris politikáján, tekintettel arra, hogy a gazdaságban számos pozitív jelet érzékeltek. Néhányan további lazítást vártak, a kisebb csalódottság ellenére csak mérsékelten erősödött a jen és a Nikkei is vékony pluszban nyugtázta a napot.

Ma lép életbe a Richter részvényaprózása, az árfolyam várhatóan tizedelődik (3.580 Ft a bázisár). A részvényeseknek nincs teendőjük az akció kapcsán. További részletek a piaci hírek alatt.

A KSH 9 órakor publikálja a júniusi inflációs mutatókat, szerintünk 2%-ra emelkedhetett az év/év fogyasztói árindex, míg a piaci konszenzus 1,8%-ot mutat. További részletek a piaci hírek alatt.

Forrás: Equilor Elemzés