Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: Büdös a hitel

Előzmény: #538521

@exmnbs1: "Bet szerint nincs rendben"

De a BÉT szerint semmi olyan nem történt, ami kizárást vonna maga után, szerintük egy mérleg be nem adása önmagában még nem indokol komolyabb eljárást. Egyébként - azt azért tegyük ehhez hozzá -, ha a cég rendben lenne, avagy rendben lévőnek éreznétek, akkor ti sem akadnátok fenn ezen, maximum furcsállanátok.

"viszont a tőzsde forgalma letizedelődött kb 5 év alatt"

Körülbelül két év alatt zuhant teljesen össze, azóta, amióta a manyuprablók nem tudnak már felelőtlenül tőzsdézni az államtól kapott pénzekkel. Persze, hogy zuhan a forgalom, ha kivonnak belőle 3-400 milliárd olyan pénzt, amivel de facto és de jure nem is kellett elszámolni, azaz tetszőlegesen lehetett vele bármit csinálni, akár árfolyamokat fel, akár le mozgatni. Ez a reális forgalom körülbelül, amit most látsz, mert most csak az üzletel, akinek ez vagy érdeke, vagy a spekulációból akar megélni. Egyebekben mi jelentősége lenne a tőzsdei forgalom mértékének? Wazz, azért a rádióban mondogatják be a napi tőzsdei forgalmat, mintha az bármit is jelentene, ehhez képest sokkal érdekesebb lenne az, hogy ma éppen mennyi autot gyártottak Magyarországon.

@anti-qxxl: #8846

QED.

@Arsene Lupin: " Belépődíj mellett kellene mutogatni a Portfólió-szemináriumokon."

Ez talált, süllyedt.