Re: nincs cím
Tenil Előzmény: #498951A másik fórumba is most írtam, mert mindkét ügyben károsult vagyok, és nagyon sokat buktam. Lefordíttattam hivatalosan az irbenises POA-t (persze utólag, de szántam rá még annyi pénzt), és az általad bemásolt pontot nagyon rosszul értelmezed. Pontosan azt jelenti, de nemcsak ez a pont, hogy amit a tada megkapott kérelmet teljesítenie kellett, mert az számára már olyan, mintha én tájékoztattam volna a meghatalmazottat. Az az időszak pedig nem azt jelenti, hogy nem vehettem volna ki a pénzemet. Egyébként pedig milyen alapon zárta volna le a tada kötéseket, ha nem őt bíztam meg a kereskedéssel? Érdekel engem is egy közös összefogás, de a jogász ismerőseim szerint a tada ez alapján semmilyen szabálytalanságot nem követett el, még akkor is, ha könnyebb lenne megfogni, mint egy seychelles-i céget.:-( Irbenis ellen benne vagyok, mert ők bukták el a pénzemet, habár te itt egy nevet írtál, így akkor lehet, hoyg csak 1 emberről van szó? Amit írtál összefüggéseket elég rosszul hangzanak, hiszen még baleknak is érzem magam, hogy nem egyszer, hanem triplán vertek át, és ugyanazok.