Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nincs cím

Bendeguz Előzmény: #487448

... Pedig ezt a nőnap-dolgot is ugyanúgy mesterségesen lopták a köztudatba, mint a Valentin-napot vagy az anyák napját, csak ezt éppen nem élelmes virágárusok, hanem politikai aktivisták.

A nőnap ugyanis nem a nők, hanem a női egyenjogúsági mozgalom emléknapja. Politikai ünnep, mégpedig baloldali, szociáldemokrata, kommunista ünnep. Az ünnepet magát az Egyesült Államokban találták ki a XIX. század végén. Évenkénti megtartását az I. Kommunista Internacionálé rendelte el. A március 8-i dátum arra a nőtüntetésre emlékeztet, amely ezen a napon zajlott 1917-ben, Oroszországban, és aminek hatására II. Miklós cár lemondott és Kerenszkij került hatalomra. Vagyis konkrétabban a nőnap egy zsidó-szabadkőműves provokáció emléknapja. Magyarországi ünneplését 1948-ban Rákosi Mátyás rendelte el, és tette egyúttal kötelezővé.

Köszönjük, de mi ebből a sunyi, álságos vörös műünnepből nem kérünk. A magyar hagyományban évezredek óta van a nőknek jeles napuk, amelyen virággal köszöntjük őket. Ez a nap egyszerre a nők, az anyák és a termékenység ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, Krisztus urunk fogantatásának napja. Március 25-én tartjuk. Ezen a napon köszöntsük hát a lányokat, asszonyokat, édesanyákat, és felejtsük el végre a kényszerrel elrendelt, szovjet mintájú "nemzetközi nőnapot". Ne a szentpétervári vörös csőcselék tombolásának állítsunk emléket, hanem inkább az alábbiakban leírt eseménynek...

forrás: bombagyár, tomcat