Re: Kik buktak a svájci frank esésén?
Előzmény: #439634"Kezd puhulni az álláspontod"
Csak egy közbevetés, én azért beszélgetek, vitázok, hogy közös nevező alakuljon ki, ebben tehát semmi meglepőt sem találok.
"múltkor még azt mondtad, hogy le voltak fedezve azok a pozik, és nincs is semmiféle veszteség a bankszektorban, csak rinyálnak....."
Én azt szerettem volna mondani és szeretném most is, hogy a felmerült veszteség kizárólag csak úgy keletkezhet, ha a bankok súlyos gondatlansággal jártak el a szerződéskötéskor, mivel semmiféle kockázatelemzést nem végeztek, és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy milyen kockázatokat hordozhat egy általuk eladott termék. És ez BŰNTETŐJOGI kategória, egyszerűen azért, mert HA MEGTETTÉK a megfelelő intézkedéseket (értelemszerűen nem húsz évre, de mondjuk egy évre előre) a határidős devizaopcióra, akkor nem lehetne most káruk. Ha nem tették meg, akkor olyan kockázatot vállaltak fel, amelyet kizárólag a profit növelése miatt csináltak - az ügyfél kárára. Ez elfogadhatatlan mentalitás, mert nemhogy a kellő gondosság, hanem a minimálisan elvárható jógazdaság is hiányozna.
Magyarán az nem érv, hogy nem kötöttek ilyen opciókat, én erre szerettem volna utalni.
Egyébként, most csak a vicc kedvéért megmondanád nekem, hogy ha én most el akarnám adni az EUR bevételemet egy évre előre határidősen (mondjuk a példa kedvéért havi 1 millió EUR-t), tehát "kisemberként", nem mammutbankként, akkor az nekem mennyibe kerülne egy évre számolva? Tényleg nem tudom, de ha már felvetetted, akkor kíváncsi lennék rá :)
"Nincs az előírva sehol, hogy le kell fedezniük a teljes futamidőre."
Én EGY ÉVRŐL beszéltem! :) Ez viszont biztos. Namármost, minden (deviza)szerződés úgy szól, hogy vannak benne PERIÓDUSOK, amelyre kamatot, egyéb költségeket is lehet megállapítani. Én úgy VÉLEM, hogy ezen időszakra kellett volna lefedezni a szerződést, és csak erről beszélek. Ez véleményem szerint egy mininálisan elvárható gondosság lett volna, nem szükséges ehhez az előírás.
"Azt is hidd el nekem, hogy a bankok közel sem számítottak ekkora mozgásra"
Ez tényszerűen nem igaz. Ámde, ha ebből az alapállásból indulunk ki, akkor ez a tipikus VIS MAIOR esete, mert ebben az esetben az adós aztán végképp nem számíthatott erre az esetre! Sőt mi több, több mint pofátlanság ezek után az adósokat ostorozni, hogy MIÉRT NEM SZÁMÍTOTTAK ERRE! A két érv egyszerre tarthatatlan a bankok védelmében, mert ütik egymást! Merthát, ha a bankok sem számíthattak erre ÉS az adosok SEM, akkor az eset VIS MAIOR, amely esetben alaphangon is a kármegosztás az alap, és nem az egyoldalúan a veszteségnek a bizonyosan VÉTLEN félre terhelése.
"Akkor sokkal felelősségteljesebben hiteleztek volna."
Ebben az országban NEM volt felelőségteljes devizahitelezés. EZT nyugodtan ki lehet jelenteni, és ebben egyértelműen NEM az emberek a felelősek, hanem azok, akik felelőtlenül hiteleztek. Hiszen kvázi ezt mondod te is ki: Felelőtlenül osztogatták a pénzt olyanoknak, akikről a hitelfelvételkor tudható volt, hogy nem tudnak törleszteni még normál körülmények között sem ("Pápápápápápá"), és ennek ellenére a minimális kockázatkezelést sem végezték el a szerződéseken. Mondhatni, igen érdekes az álláspontod, amelyben azt kívánod levezetni, hogy "bár nem hiteleztek kellően felelőségteljesen, sőt mi több, nem végezték el a minimálisan elvárható kockázatkezelést sem, azért még az adósok tehetnek mindenről, tehát ők fizessék a számlát egyedül". Csak számomra furcsa ez? ;)
"Ilyen az emberek, és a bankok mohósága is. A bankokat belehajszolta a lépéskényszer és a versenyhelyzet. Ha kimarad a devizahitelezés extraprofitjából, akkor megütik az árfolyamát."
Bocsánat, de most éppen egy médiaügyvéddé válsz, aki az uzsorásokat védi, hogy ha nem adna annyi uzsorát, akkor kiesne a bizniszből. Ilyen érvet még akkor sem lehetne leírni, ha igaz lenne, de még csak nem is az. Mert most meg azt mondod, hogy AZÉRT ment eddig ilyen jól ennek a szektornak, mert ÜZLETSZERŰEN UZSORÁZOTT, és mindezt KIZÁRÓLAG azért tették, hogy NÖVELJÉK A PROFITJUKAT.
Most komolyan nem veszed észre, hogy már itt tartasz? ;)
"bár az uzsorások kifejezetten úgy hiteleztek, hogy tudták, nem lehet a pénzt visszafizetni, sőt mi több, nem végezték el a minimálisan elvárható kockázatkezelést sem, azért még az adósok tehetnek mindenről, tehát ők fizessék a számlát egyedül, mert ők a hibásak, és meg kell érteni az uzsorásokat, hiszen mivé lenne ez a világ nélkülük".
"Az embereket meg a könnyű és olcsó pénz reménye hajtotta (és a csordaszellem.)"
"Pápápápápápá" "Miből mész nyaralni" "Ennyiért nem veszi fel"? Csak tessék észrevenni, hogy a "könnyű és olcsó pénz" eszméjét ÉPPEN AZ UZSORÁSOK terjesztették el, szó nem volt arról, hogy ezt meg akarták volna állítani. Éppen arról szólt, mint az usákoknál, hogy mindenkinek minél több pénzt kiosztani, mert abban van a profit. Ne tessék ezért az embereket okolni, mert az teljességgel igazságtalan még az elképzelés szintjén is.
"Hiába hárítja át, van az a mértékű kockázat, amit már hiába hárít, úgyse térül meg soha."
Szegény, szegény uzsorások... nélkülük még jobban éhezne a cigányság, mert senki más nem ad nekik pénzt. Szerintem még növeljük is a létszámukat, hiszen az a megoldás ezek szerint. Mellesleg, az uzsorások legalább nem olyan pofátlanok, mint a bankoknak álcázott üzletszerűuzsorások, hiszen ez utóbbiaknak még van bőr a pofájukon arra is, hogy ha nem térülnek meg a hitelek, akkor mennek az államokhoz, hogy akkor most ők adjanak nekik pénzt, mert különben tönkremennek és nem tudnak gigantikus fizetéseket osztogatni és különben is mi lenne akkor az uzsorásokkal. Azért az ész megáll ettől a logikától. Legalábbis az enyém...
"Ez igaz, csak a mérleg egyik fele másfélszer, kétszer akkora, mint a bal. Ez már nem csak helyrajzi kérdés. Nincs fedezet. Most veszik a piacon a fedezetet hozzá..."
Azt kívántam ebből kihozni, hogy ha a devizaadósságot NEM forintra váltjuk ki, hanem egy másik devizára, akkor az csak helyrajzi kérdés lesz, hiszen az ország szempontjából mindegy, hogy hol lesz nyilvántartva. HA a devizatartalék a mostani 20%-ára csökkenHETNE (a normál szint 2008 előtt!) úgy, hogy NINCS ezen felül devizaadóssága az államnak+önkormányzatnak+lakosságnak+cégeknek, akkor az már jó lenne. Ehhez azonban nem annyi deviza kell az MNB-ből, mint a devizaadósság teljes összege, hanem csak a "veszteség kompenzálására" kellene a deviza. Ahhoz meg bőségesen elegendő.
ELVBEN tehát ez működhetne.