Re: nincs cím

Igaz, ez a topik Líbiáról szól, de ha már itt kérdeztél rá a csecsenekre Zoli, akkor itt bátorkodok válaszolni.

Csecsenföld nehéz ügy az oroszoknak, ez nem is vitás.

Egy hevenyészett áttekintést az alábbiakban próbálok meg neked összeszedni:

Nagyon nehéz egy államszövetségen belül élnie más vallás- és kultúrkörhöz tartozó népeknek. Ez tiszta sor. Ugyanis a csecsenek a 18. században felvették az iszlám vallást, annak is a szunnita ágát. A konfliktusuk gyakorlatilag azóta tart. Öntörvényű, zárt, patriarchális társadalmak ezek a kaukázusi iszlám népek, ez a tulajdonság ma is alapvetően jellemző rájuk ( ahogy olvastam divat még náluk mindig a vérbosszú vagy a nőrablás is ). Annak idején Szamil imám még azt is megkockáztatta, hogy egész egyszerűen nem ment el I. Miklós cárral való találkozójára, márpedig Miklós azért nem kicsi ember volt a XIX. század első felében, mondhatnám, hogy élet-halál ura volt akkoriban ( ezt csak mi magyarok tudjuk igazán ). Ennek meg is lett az eredménye, mert később Miklós cár nekiment Csecsenföldnek, aztán évek alatt lassan orosz fennhatóság alá került a terület és rengeteg orosz telepest is telepítettek a régióba. Természetesen a csecsenek azóta is minden alkalmat és lehetőséget megragadtak / megragadnak a leszakadásra, és az eszközökben nem is válogatnak.

Különösen eldurvult a helyzet, amikor széthullott a SZU. Egy Dzsohár Dudájev nevű, volt szovjet tábornokot választottak meg a csecsenek elnöküknek 1991. végén. Ez az ember kikiáltotta Csecsenföld függetlenségét és békés elszakadást hírdet. Jelcin érdemben nem tudja ezt lereagálni akkor, mert túlságosan lefoglalják az orosz belpolitikában meglévő súlyos konfliktusok. Dudájev közben leválasztja Ingusföldet is Csecsenföldről, amit később Jelcin is jóváhagyott. Felállíttatja a csecsen hadsereget, erre a feladatra Aszlan Maszhadovot, egy másik volt tábornokot kéri fel.

1993-as orosz választásokkor viszont Dudájev megtiltja, hogy Csecsenföldön is kinyissanak a szavazóhelyiségek, kvázi erőszakosan magához ragadja a hatalmat. Jelcin dúrván berág rá. Ezzel a lépésével Dudájev brutális polgárháborúba sodorja Csecsenföldet, hiszen az oroszbarát csecsen fegyveresek totális támadás alá veszik Dudájev kormányzati intézményeit. Emellett Jelcin teljes gazdasági blokád alá helyezi a térséget. Dudájev kutyaszorítóba kerül, és más lehetőséget nem lát, mint, hogy megcsapolja az orosz olajvezetékeket. Emellett kiutasítja az orosz katonákat Csecsenföldről, és lefoglalja az összes fegyverüket.

1994-ben Jelcin puccsot szervez ellene, de nem jár sikerrel, az orosz belügyi alakulatokat lefegyverzik a grozniji reptéren, elkobozzák a repülőgépeiket és busszal hazaküldik őket.

Jól jellemzi az akkori csecsen viszonyokat Marjam Vahidová, a csecsen függetlenségi mozgalom első évei krónikásának sorai, akinek tulajdonképpen köszönhette Dudájev az elnökségét. A közeli harcostársból lett később a rendszer nyílt, kérlelhetetlen ellensége:

........

"„Az utca népe azonban a választások előtt valahogy hirtelen megváltozott. Új emberek rémisztő tömege került elő egyik pillanatról a másikra valahonnan a mélyből – emlékezik Marjam Vahidova. – Mindenkit megijesztettek, az értelmiség visszahőkölt. Nem csatlakoztak Dudajevhez. Kivártak” – teszi hozzá elgondolkodva. Így aztán feltűnő volt a káderhiány, s főképp a mozgalmárokból alakult meg a kabinet. Dolgozni nem tudtak, provokáltak, zsaroltak, bűnözőkkel cimboráltak. A helyzet olyan tragikus volt, hogy egész Groznijban nem találtak egy csecsen titkárnőt Dudajev mellé, így Marjam látta el ezeket a teendőket is"

.....

Vahidova egy idő után szakított Dudajevvel. „Valójában azokra haragudtam, akik körülvették. Sakálok! Egymást marták a hatalomért, s köptek arra, mi történik a néppel, a köztársasággal. Egyre dagadt a korrupció is. Arc, cél és eszmék nélküli emberek gyülekeztek Dudajev körül” – fakad ki az egykori harcostárs. Felidézi a szakításkor Dudajevhez írt elkeseredett levelét: „Minden értelmes ember láthatja, hogy ártatlan áldozatok testén taposunk, térdig gázolva a vérben, mindig ügyesen megtalálva, kinek a számlájára írjuk a vérfürdőt. Ehhez a külső ellenség képét építettük fel magunknak, amely természetesen létezik, ám korántsem olyan félelmetes és agresszív, mint ahogy azt ma hirdetjük. A gátlástalanság közben az egekig ér. A mi áldozataink is ott fekszenek a kórházakban, ahol megrémisztjük, sőt akár le is lőjük az ápolókat, orvosokat. Csodálkozol, hiszen állig felfegyverezted az egész köztársaságot! Fáj ma hallani, ahogy dicsekedsz forradalmunk vértelen győzelmével, miközben szép lassan elmerülünk ártatlan áldozataink vérében.”

......

Na ekkorra már mindenkinek elgurul a gyógyszere, és kicsi idő múlva kitört az első orosz-csecsen háború.

50-60 ezer orosz katona vonul be Csecsenföldre villámháborút tervezve, de csak nagy áldozatok árán, fél év múltán tudják elfoglalni a fővárost Groznijt. Ezután a csecsenek részéről totális gerillaháborúba megy át a védelem, így próbálják meg likvidálni az orosz csapatokat. A finanszírozásban jelentős szerepet vállal a helyi maffia olajpénze is. A csecsenek a gerillaháborút nemcsak saját területükön Csecsenföldön folytatják, hanem orosz területen is. Túszokat szednek, robbantgatnak orosz területen. Bunyonnovszkban egy egész kórházat szállnak meg. Dudájev halála után többé-kevésbé nyugvópontra jutnak a dolgok a harcoló felek között, és 1996. nyarára sikerül békét kötniük, és megállapodnak felek, hogy 97-től kivonulnak az orosz csapatok, és, hogy 5 éven belül rendezik Csecsenföld jogi státusát. Minden esetre az első csecsen háború nagy csapás volt az oroszoknak: hiszen a csecsenek gerillasikerei miatt erőteljesen demoralizálódott a hadsereg, ennek minden következményével, és Jelcin is hatalmas nyomás alá került az elkövetett attrocitások miatt.

97-ben Maszhadov lett az elnök, és az aláírt megállapodások ellenére képtelen volt leszámolni a szélsőséges iszlám fanatikusokkal. Tovább folytatódtak a túszejtések, és 1999-ben több súlyos provokációt intéztek az oroszok ellen.

Lényeges változás, hogy ekkorra már az addigi, mondhatni tiszta csecsen gerillaharc átalakul nemzetközi mozgalommá, brutálisan kemény mudzsahedin brigádok, szabadcsapatok csatlakoznak a csecsenek mellé, és gyakorlatilag ideológiailag le akarják választani a kaukázusi iszlám térséget. Különösen Dagesztánról van itt szó: a szaúdi Hattáb és Bászájev szabadcsapatai ( kb 2000 fő ) bevonulnak Dagesztánba, és több falut elfoglalnak.

De ráb@sztak, mert ekkor már Putyin ül a miniszterelnöki székben, aki aztán megmutatja, hogy ki az úr a háznál. Felbontja az 1996-os megállapodást, és a dagesztáni betörést casus belli-nek tekinti, totális háborút ( második csecsen háború ) kezd az iszlám fanatikusok ellen, és teljes ellenőrzés alá vonja a térséget.

Időközben a rommá lőtt Groznijt újjáépíti Putyin, tiszteletben tartva e nép iszlám vallását, új mecsettel a fő téren:

http://hirekhirek.network.hu/kepek/eszakkaukazus_orosz_megtorese/groznij_fotere__200_eve_muzulmanok

Egyet látni kell:

A Nagy Medve soha sem fogja kiadni a kezéből ezt a stratégiai térséget a Kaszpi-tenger olaj- és gázmezői miatt. Egy kompromisszumos, tartós béke mind a két fél érdekét jól szolgálná szerintem. Látszik, hogy Putyinnak is fontos a béke, ezért tesz is, a helyi munkanélküliség csökkentésére még Lada alkatrészösszeszerelő üzem is telepítésre került Groznijtól nem messze, Argunba.

Szinte biztos, hogy ha nem lenne stratégiai jelentőségű ez a terület, az oroszok hagynák őket, mert egyáltalán nem hiányzik nekik, hogy az orosz belső területeken mindenféle terrorakciókat kövessenek el ellenük a fanatikus lázadók. Nehéz ügy.