Anti-Orbán Holding

Anti-Orbán Holding

Ha bekerül az országgyűlésbe egy erős Jobbik, az LMP és/vagy az MDF, akkor az azt jelenti, hogy a Fidesz elbúcsúzhat a kétharmadtól.

Még mielőtt bárki is a Fidesz elsöprő győzelmének hamis illúziójába ringatná magát, ismerkedjen meg néhány kőkemény ténnyel, melyek egészen más megvilágításba helyezhetik a közvélemény-kutatók steril körülmények között mintavételezett eredményeit. Túlzás lenne azt kijelenteni, hogy a jobbközép mérsékelt erők győzelme minden eddiginél nagyobb veszélyben van, ám az adott körülmények között szükséges kormányzati többség még soha sem volt olyan kérdéses, mint most. Míg az eddigi választásokon a Fidesz sikerét „csupán” az MSZP-SZDSZ páros veszélyeztette lényegesen, most négy véreb lett ráuszítva a polgári erőkre, nem kis sikerrel. Az ún. „parasztvakítás” aranykorát éli.

2006-hoz képest a Fidesz népszerűsége nem nőtt olyan mértékben, mint ahogyan azt az elmúlt évek kormányzásának teljesítménye alapján elvárni lehetne. Ha a balliberális kormány megítélésének adatait figyeljük, akkor optimális esetben a polgári párt 70 százalékos eredményét semmi sem veszélyeztetné. Ennek ellenére az látható, hogy a listás eredmények tekintetében a Fidesz örülhet, ha nem kap 50 százaléknál kevesebbet és az egyéni körzetek némelyike is nem várt meglepetéseket tartogathat. Remek közvélemény-kutatási eredményeit annak köszönheti, hogy viszonylag magas a távolmaradó – főleg volt MSZP-szavazó – népesség aránya, s hogy a baloldali kötődésű szavazók szétforgácsolódtak. Ám ne felejtsük el: rossz pénz nem vész el. Az tény, hogy a Fidesz több szavazót tud majd mozgósítani, mint 2006-ban, de a baloldali választók sajnos még most sem váltak jobboldalivá. Felkínáltak nekik más opciót is. Kijelenthetjük, hogy több mint 50 százalékuk szélsőséges lett. A mintegy 35-40 százaléknyi állandó baloldali szavazóból 15-20 százaléka szélsőjobbra (Jobbik), 6-8 százaléka szélsőbalra (LMP) igazolt.

Radikál-szocialista populizmus – az egyik szélsőség

A jelenség főleg Kelet-Magyarországon érhető tetten, ám ott elképesztő mértékben. Az igen jelentős létszámú alsó és alsó-közép rétegek körében a Jobbik arrafelé nagyon erős. Tudom, mert gyakran járok arra, és sokakkal beszélek; vizsgálódom. Az ország ezen részén nem lesz ritka a 30-35 százalékos Jobbik-eredmény sem.

Munkások, nyugdíjasok, kisvállalkozók. Négy éve ők elhitték, hogy egy ciklus nem elég a bizonyításhoz, ideje hát valakinek nyolc évet adni. Most pontosan ugyanezek az emberek csalódottságukban változtatni szeretnének. És hogy miért nem a Fideszben látják elsősorban ennek lehetőségét? A mindent felülíró Orbán-gyűlölet a magyarázat, amely olyan cifra történetekben jelenik meg, melyeken egy budapesti csak nevetni tudna, de ott, vidéken valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag rengetegen elhiszik őket. Kelet-Magyarországon pl. olyan abszurd legendákat sikerült hallanom, mint hogy Orbánék a Tiszával akarják elárasztatni a fél Alföldet, hogy ott nemzeti parkot csináljanak. De azért is számon kérik a Fidesz elnökét, hogy miért nem mutatkozik úgy az édesanyjával, mint ahogyan azt Gyurcsány tette, illetve a Fideszesekre akarják olvasni, hogy a Kádár-rendszerben tanulmányaikat megcsináló jobboldali politikusok hogy képzelik, hogy azt a rendszert bírálják, melyben végzettséget szerezhettek. Ennyi erővel persze kérdezhetnénk, hogy a Fidesz-kormány alatt diplomázók, vagy nyugdíjat kapók miért is szavaznak a Fidesz ellen, de az elvakultsággal nem lehet vitatkozni. A bal-radikális politikai suttogó propaganda minden eddiginél mélyebb bugyrait járja.

Míg Orbán Viktor bele kényszerítették a hallgatás szerepébe, hogy a ballib – és immár karöltve a radikális – média ne kezdje el egyből a szavait marcangolni, addig ellenfelei övön aluli ütések százaival próbálják térdre kényszeríteni a polgári oldalt.

Mindemellett Vona Gábor merészel arra panaszkodni, hogy őt le akarja járatni, el akarja hallgatni a ballib média. Ezzel ellentétben a valóság az, hogy a Jobbik szinte minden egyes megmozdulását óriási médiafigyelem kíséri, s ha például Vona, vagy valamelyik elvtársa Orbánt szapulja, az címlapot kap még a 168 Órában is. Hol van itt a radikálisok elnyomása és elhallgatása?!

Természetesen sehol, hisz az egész játszma arra megy ki, hogy Orbánt – ha már balról nem elég hiteles – jobbról is megpróbálják kellemetlen helyzetbe hozni, s iránta a gyűlölet magjait megint elvetni. Nem nehéz, hiszen a táptalaj már jól elő volt készítve, tizenkét év munkája van benne, melyre súlyos milliárdokat költöttek, nagy részben állami forrásokból.

Kelet-Magyarországon kiváltképp sikeres lehet ez a taktika, mert az anno baloldali körzetekben csak minimális befektetés kell ahhoz, hogy a Fideszt, mint az ördög küldöttjét állítsák be. A Jobbik – némileg persze támadva a baloldalt is – olyan problémák nem-megoldását próbálja a Fideszen számon kérni, melyek annak kormányzása idején tulajdonképpen még nem is léteztek. Az elmúlt nyolc évet is áttételesen a jobboldal nyakába kívánja varrni – de legalábbis, Gyurcsányhoz hasonló módon, össze akarja mosni a felelősséget. Ez kell a volt szocialista szavazóknak.

Hisz Vona Gábor sem gondolhatja komolyan, hogy az állami szintre emelkedő korrupció, a külhoni magyarság érdekeit magasról ejtő külpolitika, az életformává vált segélyen élés, vagy a közérdekű adatok elhallgatása az Orbán-kormány alatt is a lét meghatározó formái voltak.

A Fidesz és az MSZP összemosása a csalódott baloldali szavazóknak szól: „A szocialisták elkúrták, de nyugi, nem kell Orbánra szavaznotok, mert itt vagyunk mi is” – ez a Jobbik lényege, ez a legfontosabb mondanivaló, melyet árpád-sávba csomagolva tárnak a jobb sorsra érdemes nép elé. Valószínűleg nem szándékos baloldali összeesküvés áll a Jobbik létezése mögött, de az viszont nyilvánvaló, hogy a radikális párt maximálisan a baloldal malmára hajtja a vizet. Segít a polgári oldal elleni gyűlölködés fenntartásában, mellyel megágyaz a szocialisták esetleges jövőbeli visszaerősödésének.

Teljesen világos, hogy a Jobbik sem közép, sem hosszú távon nem marad meghatározó tényező. Egyrészt, a parlamentbe kerülése után – ahogy ez a szélsőjobboldali pártoknál lenni szokott – véget ér a „futball huligánok” és a szalonradikálisok alkalmi összefogása, így belharcoktól lesz majd hangos a Jobbik-frakció. Az egyik fele a pártnak kemény szavakat, meneteléseket sürget majd továbbra is, míg a másik szalonképesebben, a parlamentarizmus keretein belül gondolkodik, s számára a Magyar Gárda is csak egy szükséges rossz volt a hatalomszerzéshez. Másrészt, az új kormány természetesen megkezdi majd azoknak a programpontoknak a megvalósítását, melyek a Jobbiknak is ígéretei voltak. Így tehát számtalan témáját elveszíti majd a párt, ráadásul a gazdaság erősödésével és a közbiztonság javulásával az emberek többsége ismét immunisabb lesz a szélsőségek ellen. Nagy számban visszamennek tehát régi anyapártjukhoz, az MSZP-hez, illetve annak esetleges kétfelé vált szárnyaihoz, ahol pont úgy lehet majd cigányozni, viktorozni, valami/valaki ellen – s nem mellett – összefogni.

Lehet más az SZDSZ – a másik szélsőség

A fővárosi lista kapcsán már majdnem kezdhettünk örülni, hogy a magyar demokrácia két rosszindulatú daganatának szövetsége, az MDF-SZDSZ végre biztosan kiesik a parlamentből, de aztán az OVB mégis engedélyezte a kis szörnyszülött indulását. Még aggasztóbb azonban egy másik politikai szereplő, az LMP esetleges parlamenti szerepe.

A mondanivalója középpontjába a klímavallást és az esélyegyenlőséget beemelő pártocska bekerülése esetén olyan jövőbeni szereplője lehet a parlamentnek, hogy utána az SZDSZ-t még nemzeti pártként sírhatjuk vissza. Az LMP lényegében a fiatal liberális-gödörklubos értelmiség militáns szárnya. Testvérpártjai, a nyugat-európai zöldpártok eddigi tevékenységéből, valamint az LMP prominensek eddigi óvatos nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy a politikai palettán feltűnt egy, az emberi jogokat a törvényes rend fölé helyező, kérlelhetetlen környezet-populista, s szélsőségesen másság imádó csapat, melynek nyugat-európai híveit az eddigi tapasztalatok alapján leginkább a kukaborogató globalizáció-ellenes tüntetések közvetítéseiből és a Greenpeace akcióin ismerhettük meg. Az LMP által megkezdődhet a magyar nemzet „újrafelosztása”. Baloldali-jobboldali helyett/mellett most jöhet a környezetvédő-környezetromboló, elfogadó-kirekesztő, biciklis-autós, stb. megosztás. Mindez egy olyan párttól, mely körül hemzsegnek a volt SZDSZ-közeli megmondó emberek, s amelynek listavezetője nem más, mint a hírhedett kommunista ember, Szakasits Árpád unokája.

Ha az LMP politikai tevékenységét próbáljuk megjósolni, akkor olyan eseteket kell felidéznünk, mint az Amnesty International szlovéniai kampánya, melyben az Orbán-kormány rendőreinek állítólagos cigányok elleni brutalitását próbálták – viszonylag sikertelenül – világgá kürtölni, vagy a Négy Mancs nevű, nyugati élelmiszeripari multi érdekeket képviselő úgymond állatjogi szervezet botránykeltése, mellyel – Bajnai után szabadon – a magyar libatenyésztőket próbálták ellehetetleníteni. Nagyjából ilyen irányvonalat képviselhet az LMP, amely – ha nem hal el még csírájában – a magyar politikai kultúra sírját kezdi el megásni.

Mert amíg az SZDSZ megelégedett amolyan politikai hiéna szereppel, addig az LMP sokkal többet akar. Harcos módon készül jogokat védeni, környezetet óvni, és a devianciákat elfogadtatni. Ha a programjuknak nevezett valami nem lenne erre elegendő bizonyíték, akkor érdemes utánanézni Schiffer András eddigi munkásságának. Nem mellesleg Schiffer és Morvai Krisztina több ügyben is egy platformon, közösen küzdöttek az emberi jogokért való harcos küzdelem ösvényein. Nagyon könnyen találhatja tehát magát a Fidesz-kormány egy Jobbik-LMP-MSZP(-MDF?) ellenzéki koalícióval szemben. És persze kinek fog hinni a közvélemény? Az egyetlen kormányerőnek, vagy a média által folyamatosan támogatott négy másik elégedetlenkedőnek… Nem nehéz kitalálni, ugye?!

Az LMP, esélyeit tekintve akár 6-8 százalékot is kaphat, amellyel az országgyűlésben frakciót alakítva legalább olyan nagy veszélyt jelent az egészséges magyar demokratikus berendezkedésre nézve, mint a másik oldalon a Jobbik. A szélsőjobb utcai tevékenységét megismerhettük az elmúlt években. Az LMP viszont minden bizonnyal behozza majd az utcákra a baloldali szélsőséget is, amely kezdetben csak finoman (pl. Critical Mass biciklis felvonuláson való ’aktív’ részvétel), majd kicsit később egyre agresszívebben jelentkezik, hogy végül nyugati mintára globalizáció- és/vagy Orbán-ellenes tüntetésekben csúcsosodjon ki.

Elemi érdeke tehát az egész magyar demokráciának, hogy a szélsőségek – ha lehet – ne kerüljenek be a parlamentbe.

Mindenki hozzon magával még egy embert!

Összefoglalóul, ha az MSZP-n kívül bekerül az országgyűlésbe egy erős Jobbik, az LMP és/vagy az MDF, akkor az nem csak azt jelenti, hogy a Fidesz elbúcsúzhat a kimagasló listás eredménytől és a kétharmadtól, hanem azt is, hogy négy éven át négy felől fogják megpróbálni a fejét venni és nem lesz olyan kormányzati intézkedés, mely vagy ezért, vagy azért ne kerülne valamelyik szélsőség össztüze alá. Éppen ezért a Fidesznek elsöprő választási eredményre van szüksége ahhoz, hogy „farok csóválja a kutyát” típusú kompromisszumok helyett valódi változás történhessen végre ebben az agyongyötört országban.

Vajdai Dániel

Forrás: gondola.hu