Hozzászólás
banyaiz Előzmény: #797264Nem tudom. De a rendőrség biztos kiderítette ha bíróság elé kerülhetett terrorváddal. Rendőrség aztán az ügyész vádat emel, aztán a bíró elsőfokon csont nélkül elítéli 10 évre.
Gondolom komoly bizonyítékok szólnak az mellett, hogy terrorista ha ma Mo-n ez végigfut , rendőrségen, ügyészségen valaki a nevét adja hozzá mint nyomozó, mint ügyész, mint bíró.
Mert emlékszem amikor volt ez a határincidens akkor rögtön a kormánybiztos Bakondi terrorizmusnak minősítette az esetet. Ami végigfutott az egész rendszeren.
Kicsit hajaz a számomra a sztori arra mint É-Koreában az amerikai diák ellopott egy plakátot és megállt ellene a kémvád 15 év kényszermunka.
Mert ebben a szituban valakit onnan kiragadni és terrorizmusért elítélni. Hát, max akkor tartanám jogszerű eljárásnak ha bebizonyosodik az, hogy egy terrorszervezet tagja, és terrorizmus szándékával érkezett ide, merénylet előkészítésével, és mindez bebizonyosodik egyértelműen . Egyébként rajta kívül az egész tömeget aki ott dobálózott mindenkit terrorizmussal kellene vádolni. Mert ugyanazt a cselekményt hajtották végre. De a társait köztük egy rokkant nőt talán aki az anyja vagy az egy másik eset már nem is tudom, szóval akiket vele együtt elfogtak azokat kiutasítottuk, ő meg terrorvád , és 10 év.
Van egy olyan szaga a sztorinak az én készülékemben , hogyha Bakondi elvtárs nem jön rögtön a terrorváddal akkor a csóka egy ejnye bejnyével kerül ki kb a rendőrségről ügyészségről. Nem terrorváddal. Még ha nagy vezetőnk azt is kitalálja az imperialisták csahos kutyája, vagy a revizionisták embere még lehet ki is végzik. :) Pártállami időket idéző eljárásnak tűnik a számomra ez az egész.
Elkerül másodfokra és ott a bíró azzal küldi vissza új eljárásra fontos részletek nem lettek tisztázva. De ez nem zavarta meg a rendőrséget, ügyészséget, elsőfokon eljáró bírót, hogy egy emberre kiszabjon 10 év börtönt terrorizmusért. Nagy buzgalmukban , hogy a felsőbb szándéknak megfeleljenek ilyen részletekkel elfelejtettek foglalkozni. Ez valahol ijesztő.