Re: uram-bátyám kapitalizmus

Hmm.. nagyon érdekes a megfogalmazásod.

Egyszer leírod azt, hogy VALÓJÁBAN tényleg minden egy irányba mutat, sőt, egyenesen tényleg mutathat arra is, amit egyebekben cáfolni sem tudsz.

Viszont mivel az az irány még nincs ott az orrod előtt, ezért tényleg csak az látja, aki a távolba lát, vagy aki hajlandó távcsövet venni. Hogy úgy mondjam, figyelemreméltó szindróma az, hogy azok után, hogy megmutatom távcsővel, hogy merrefelé halad a világ, azt azzal akarod "cáfolni", hogy addig még annyi minden történhet, nem szükségszerű, hogy oda érkezzünk, ahová minden út vezet és amerre minden halad. "Még mehetünk másfelé is" mondod útban a szekéren a guillotine felé. Azért, mert meg vagy kötözve, azért mert közben már dobálnak, az nem számít, van más út is, te tudod, látod!

Szerinted az milyen szindróma, amikor valaki már láthatná, hogy hová megyünk, de azt mindenáron tagadni akarja, mert nem hajlandó, nem képes és nem MER azzal szembenézni, hogy mi mozgatja a történéseket, miért és merre?

Ha jobban megnézed, te sem azt írod, hogy "hiszen nem is arra tartunk", hanem azt, hogy "honnan tudhatom én, hogy PONT ODA tartunk, amikor még annyi minden történhet, KIZÁRT, hogy az legyen, amit lefestek".

Pedig annak a szindrómának, amely ezt mindenáron tagadni akarja még gondolati síkon is, mert nem képes belegondolni sem abba, hogy ez igaz lehet, annak van neve.

Úgy hívják: Struccpolitika.