pre-fasiszta gondolatok a nyugdíjrendszer körül

én ezt mondom már évek óta, hogy így kellene csinálni.

Nekem meg a tököm ki van azzal, hogy én alkalmazottként hatalmas nyugdíj járulékot fizetek és eltartanak belőle egy csomó nyugdíjast, akik abortáltak anno 7 millió magyart. Amikor ők felnőttek voltak, akkor éltek mint Marci hevesen, nem áldoztak időt enrgiát, pénzt a gyermekeik felnevelésére.

És ugyanolyan most is. Egy csomó haveromnak nincs gyereke, karriert csinálnak, utazgatnak, spórolnak, amíg én nevelem a következő generációt, akik majd az ő nyugdíjukat fogják termelni és az ő részükre fognak egyáltalán szolgáltatni.

Mert ha ők sem és én sem vállalnék gyereket és senki más sem, akkor ki látna el minket öreg korunkban, ki sütne kenyeret? Senki. És akkor bármennyi pénzt spórolt össze valaki az élete során, cseszhetné a pénzt, mert éhen halna.

Ezt már 40 évvel ezelőtt meg kellett volna lépni.

Alapnyugdíj (létminumum) , nyugdíjplafon (átlagbér) és a kettő között annyi nyugdíjra jogosult az ember, amennyi nyugdíjjárulékot fizet a gyermeke (annak a 60-70%-a, hogy az alapnyugdíjat ki tudják fizetni mindenkinek).

Ennyi. Ezt persze lehet még cizellálni, hogy akinek a gyermeke pl társadalmilag hasznos munkát végez és rosszul keres (orvos, tűzoltó, tanár) annak a szorzóján állítani és magasabbra emelni, de alapelvként ez tökéletes lenne.

Eleve én belefeccölök 30 évet a gyereknevelésbe. Logikus lenne, ha én 30 évvel korábban mehetnék nyugdíjba, mint az aki nem vállal gyereket.