Regisztráció Elfelejtett jelszó

Re: nem is tudom, nem is tudom ... olyan szépen szólnak.

Előzmény: #642798

Dr. ursi, nem győzöm elégszer elmondani, hogy durva tárgyi tévedésről van szó.

Arról van szó, hogy a leánybank az anyabanktól kapott forrást (szó sem volt piaci tőkebevonásról A LEÁNY esetében), méghozzá forintban. Ergo az ő könyveiben forintban volt a hitel forrása nyilvántartva és forintban is folyósították. Ugyanakkor, mivel az ő forrásaik devizában voltak, ezért betették a deviza árfolyamot a szerződésbe, hogy csökkentsék a kockázatot, ahogy a cégek esetében is teljesen megszokott a devizaárfolyam változást figyelembevenni, lásd: "árainkat xxx HUF/EUR árfolyamig tudjuk tartani".

NEM itt van a probléma.

A probléma ott van, hogy a LEÁNY forrásköltsége nem a piactól, hanem az anyabanktól függ, ergo az annyi, amennyit az anyabank mond.

Namármost, mi is a helyzet, ha az anyabanknak van mondjuk 100.000.000 mEUR forrása a betétekből/kötvényekből ~2-3% EUR forrásköltség mellett? Az, hogy neki mindenképpen ki kell ezt helyeznie. Tehát leváltja forintra, és beküldi Magyarországra FORINTBAN. Ebből következik, hogy számára a 4-5% körüli hitelezés maga a motoroskasza. Csakhogy mint látható, valójában ők sem EUR-ban adták ki az EUR forrásaikat, hanem azt még higították is CHF kötvényekkel, hitelekkel, aminek az lett az eredménye, hogy még olcsóbb lett a forrásköltség.

És akkor most tessenek kapaszkodni, mert ez az amiről szó sem volt eddig:

A leányok ugye ezt a pénzt forintban helyezték ki, de abban a formában, hogy a költségek KEZDETBEN Forintban voltak megadva és nyilvántartva. Mi következett ebből akkoriban, amikor a Forint ERŐS volt és ERŐSÖDÖTT?

Az, hogy a leány elképesztő nyereséghányadot tudott kimutatni, hiszem a költségek szinten tartása is nagyobb nyereséget hozott a mérlegben, ugyanis több volt a profit, mint az anyabank számára szükséges törlesztőrészlet forintosítva. Vagyis MINDIG messze jobb eredményeket produkáltak, mint amire szükségük volt. AHOGY azonban a forint gyengülni kezdett, előállt az a helyzet, hogy a költségek forintból EUR/CHF-be átváltva már veszteséget okoztak, tehát akkor gyorsan devizásították azokat is(!), vagyis ez volt az a lépés, ami fényesen bemutatta, hogy az ANYABANK EMELTE MEG A KÖLTSÉGEKET ÉS NEM A PIAC.

Más szavakkal: Az anyabank devizában fennálló kötelezettségeit muszáj kifizetni, tehát ezért kellett egyre inkább növelni a költségeket, össze-vissza variálni azzal, hogy ezt hogyan lehet megtenni, behajtani az adósokon.

És ezt azért fontos megérteni, mert pontosan ez a lényeg, az, hogy miközben forintban voltak nyilvántartva a könyveikben a tartozik és a követel oldal is, ezért a költség növekedést nem igazán tudták hová tenni, hiszen arra jogszerűen nem lett volna joguk, hiszen FORINTBAN NYERESÉGESEK LETTEK VOLNA, ezért kellett kitalálni a bullshit CDS felárat, meg mindenféle hazugságot, amire ráfogták az anyabank forrásköltségének növekedését.

És itt buktak el, ugyanis ez annyit tett, hogy valójában a szerződés átláthatatlanná vált, ugyanis ezeket a költségeket nem csökkentették akkor, amikor kellett volna. Vagyis nyilvánvaló, hogy ezek a szerződés megkötésekor nem voltak sem meghatározva, sem nevesítve, ergo azokra hivatkozva nem lehetett volna szerződést kötni.

És ez ügyben többször felhívtam a figyelmet arra, hogy ha a 2006-2008 időszakban megfigyeljük az SNB kamat+CDS felárat, akkor a kettő összege önmagában kiadja azt, hogy nem is lehetett volna hitelezni Magyarországon devizában, mert ezek a számadatok már magasabbak voltak, mint amennyiért hitelt folyósítottak!

Szóval, látni kell azt, hogy egyszerűen arról szól a történet, hogy az anyabank kvázi spekulatív ügyletet kötött, amiből a magyarországi leány adott esetben semmit sem érzékelt, arról semmit sem tudott, csak ugye a kezdeti eufória azzal járt, hogy iszonyat nagy pénzeket tudtak kihelyezni és elképesztő haszonkulcsra (különösen, amikor erősödött a CHF). Ez szerintem 20-25% is lehetett állománynövekedés/év, illetve az erősödés miatt legalább 10% haszonkulcs növekedés a tervekhez képest.

ÉS ITT JÖN A VALÓS PROBLÉMA

A multik hozzá szoktak hozni a nyereségességi szinthez, azt betervezik a budgetba, ennek megfelelően a magyarországi bankok esetében ELVÁRTAK egy bizonyos nyereségTÖMEGET, amit természetesen nem tudott a leány teljesíteni, EZÉRT kellett állandóan a PROFIT NÖVELÉSE érdekében az adósokat megterhelni.

Ez azonban nem normális, ez azonban nem lehetséges, ezt jogállamban nem lehet megtenni.

Innentől azt hiszem egyértelmű, hogy tökéletesn felesleges devizahitel, vagy devizahitel alapon jojózni, a lényeg ugyanis az, hogy EGYETLEN szerződést sem tartottak be a bankok, mivel EGYETLEN szerződésnek sem felelnek meg a mai törlesztőrészletek, és ebben legkevésbé az árfolyam játszik szerepet.

Csak tessék ez ügyben végighallgatni a híreket, elolvasni a cikkeket, szó sincs arról, hogy az 50%-al megemelkedett törlesztőrészlet okozna problémákat, a problémákat a 2x-3x-ra növekedett törlesztőrészlet okozza, amely viszont egyetlen szerződésben sem szerepel, és egyetlen szerződésből sem lehetne levezetni.

Nem mellesleg ugyanis SOHA nem szokás arról értekezni, hogy 2002-ben még A MINŐSÍTÉSŰ volt az ország és onnan már 2005-re igen szépen letornázta magát, majd onnan folyamatosan lejjebb, oszt SOHA nem jelentkezett ennek a költsége a devizahitelekben, holott ha ez valóban szerepet játszott volna benne, akkor LÉNYEGESEN változnia kellett volna a szerződési feltételeknek a devizahitelezés időszakában, méghozzá a szigorúbb feltételek, komolyabb részletek irányba, azonban jól látható, hogy a folyamat éppen ennek az ellentéte volt, lásd pápápápá reklámot.

Mindebből következik, hogy a leányok egyáltalán nem törődtek a magyar helyzettel, egyáltalán nem a magyar forrásbevonás játszott szerepet, ugyanakkor magyar hitelszerződésbe olyat nem lehet beleírni, hogy ha egy másik országban az anyabank máshogy működik, akkor az itteni szerződéseket lehet emiatt módosítani. Ez ugyanis nonszensz. Oszt mégis ez történt.

És ezt mondta ki kvázi a Kúria is azzal, hogy valóban nem soroltak fel minden költséget a bankok, ez pedig valóban semmisségi ok. A kérdés az, hogy hogyan tovább, erről fogunk ma bejelentést hallani, egyszerűen azért, mert a kormány kényszerhelyzetben van, ugyanis muszáj lépnie, hogy elkerülje a bankrendszer sz@rkavarásából következő összeomlást.