Re: ACN, az új Amway
Előzmény: #453413"Értelemszerűen nem neked, azt hittem ez végig világos számodra."
Nem feltételnül. Ezt már megtanultam az írásbeliség problémájaként, hiszen amikor ketten beszélgetünk, de egy nyilvános forumon, akkor nem eldönthető, hogy az elmondottak úgy értendőek, hogy a beszélgetőpartnerre vonatkoznak kizárólag, vagy csak éppen neki mondják általánosságban. Hasonlóképpen nehéz eldönteni (pláne ismeretlenül), hogy az elmondottak általános igazságként kerülnek kijelentésre, vagy csak az adott esetre vonatkoztatva, netán egyszerű véleményként vannak leírva. Az értelemszerűség szubjektív és mindenkinek, de adott esetben minden hozzászólásnál is mást jelenthet.
"Aki ebben élt jól (munkások pl.) relatíve, az ezt az álmot keresi most is, és aprópénzre váltja a jövőt, de nem hibáztatom őket, hisz nehéz a váltás."
Szerintem tévedsz, én egyre inkább, egyre szélesebb körben látom ezt a nosztalgiát. Annak idején, amikor úgy 5-6 éve leírtam, hogy mekkora is ez a nosztalgia, akkor jól le lettem teremtve, hogy "hiszen nem ezt látják", mert ott a rengeteg új auto, meg áru az üzletben, oszt most már egyre inkább ez látszódik, hiszen a fiktív pénzek eltűnésével pont az derült ki, hogy valójában NINCS MUNKA és ezáltal nem lehet pénzt keresni. Ezért is erősödik az a nosztalgia, amely a munka és létbiztonságot jelentette, amelyért cserébe mindössze a gyors meggazdagodás lehetőségéről kellett lemondani.
"Ezt nem egészen értem. A régi autóra nem feltétlenül kell többet költeni. (lásd régi mercik)."
Nem feltétlenül, de nem lehetetlen. Egy új Kiára például 7 évig pontosan tervezhető kiadásaid vannak, de már egy Fiatnál is vehetsz 4 év jótállást, vagyis áttérhetsz a bizonytalan nagy költségek rendszeréből a kiszámítható költségek világába. Adott esetben ez több pénzt is megérhet, mert ha számodra az auto munkaeszköz, akkor hiába költesz rá "alig pénzt", ha egyébként hetekig áll a havernál szervízbena, amig újra működőképes lesz, hiszen eközben nem tudsz pénzt keresni. Amire én utalni szerettem volna az az, hogy nem szabad "alkatrészárakat", meg "rezsióradíjakat" nézegetni öncélúan, hanem egyszerűen kell csinálni egy mezei TCO számítást, és máris kijön, hogy melyik a megoldás a jobb a számodra. És mivel egy jól megcsinált TCO nem tud hazudni, így ANYAGILAG nem lehet vele tévedni sem :)
"Ami betegség ellen is véd, az annyira nem bagatell egy átlag bérhez képest."
A betegség ELLEN semmi sem véd, de a betegség ELLENI bevételkiesésektől bagatell pénzért lehet védekezni. Évente 12.000 HUF egy AIG kórházbiztosítás, amely több százezer forintos alaphangon indít, ha 3 napot meghaladó kórházi kezelésed van, 3 eHUF/napot térít, azt hiszem, nem nagy tétel. Egy 12 milliós devizaadósság életbiztosítási díja havi 5eFt, amely bár már számottevő, de mégis elhanyagolható egy 140eHUF körüli törlesztéshez képest, ugyanakkor nagyon nem elhanyagolható az, hogy állás elveszítése, vagy betegség esetén ÁTVÁLLALJA a törlesztést is legalább fél évig. Egy több milliós életbiztosítás pár ezer forint évente, de sokan még csak azt sem tudják, hogy egy rendes (nem multifingos) kártyához élből tartozik ilyen, mert annyira sem veszik a fáradtságot, hogy megnézzék. Ha például kikérsz egy aranykártyát (néha van akciósan), ami évente 10eHUF, akkor máris van egy 2 milliós életbiztosításod és egy több milliós utazási biztosításod inclusive. De ha csak egy mezei kártyád van, amely valódi bankkártya, már ahhoz is tartozik valamekkora biztosítás. Most tényleg soroljam, hogy nem ezek a pénzek? Ezekre pont fel kell készülni és pont lehet is rájuk készülni. Aki meg nagyon fél, mert rizikócsoportos, az bekopog az ING-hez, AMIKOR MÉG NINCS PROBLÉMÁJA és köt szépen egy Phoenix (vagy valami hasonló, manapság nem tudom hogy híjják) biztosítást, amely úgy működik, hogy ha az öt (hat?) legveszélyesebb betegséget diagnosztizálják nála, AKKOR FIZET(!) a biztosítás, tehát nem halálra, HANEM BETEGSÉG diagnosztizálásra, hogy meg tudj gyógyulni.
Tényleg újdonságok ezek?
"Az a kamatmentes hitel, de azon se csodálkoznék ha máshol megkapom ezt 70 000-ért. Szóval az a "plusz semmire" bele van építve az árba."
Attól még hitel :) Namármost, ha van 70.000 HUF-od, akkor nyilván jobb a 70. De ha a hetvenre teszed rá mondjuk a személyi kölcsönt, akkor pont a 100 kFt-nél jársz. Persze értem a mondanivalódat, csak jelzem, hogy már megint ez is egy olyan eset, amit az emberek nem szoktak végigszámolni, hanem egyszerűen mentalitás függvényében rávágják, hogy a 70eHUF a jobb, mert kevesebb, mint a 10x100, holott nincs pénzük - avagy rávágják, hogy a 100eHUF a jobb, mert akkor "csak" 10kFt-t kell lenyomni 10 hónapig, az meg nem gond a fizetésből. Végig kell számolni, hogy melyikkel jársz jobban.
"Az arányos teherviselésre értettem."
Aránytalanul többet fizetek ;) Ha másért nem, akkor azért, mert nekem még mások UTÁN is ki kell termelnem az adót. És valamiért, valahogy, ezt ebben az országban semmiféle tisztelet nem övezi. Ha például - visszatérve az eredeti témafonalra - egy terepjárós vállalkozó 10 ember után akár minimálbér alapján adót fizet, akkor némileg joggal érezheti úgy, hogy azért most már ami fennmarad, azt ne úgy kezeljék már, mintha ő is alkalmazott lenne.
"Na de te tudatosan nem (!) használod ezt a módszert, míg sokan nem tudatosan használnak semmilyen módszert, nagy különbség, de ezt már átbeszéltük."
Tudom, csak azért írtam, hogy én már számos céggel találkoztam, aminek a vezetőjéből csak nagy nehézségek árán tudtam ezt a gondolkodásmódot kiverni, mert azt hitték, hogy ez egy jó módszer és használható is ;) Aztán meg csak csodálkoztak, hogy mi és miért nem működik és miért nem annyi semmi, mint ahogy hiszik. Aztán amikor elmondtam, hogy hogyan is kell számolni, akkor először jött a kanadai szindróma, utána az, hogy miért ilyen bonyolult utána meg az, hogy végülis csak 10-12 számot kell összeadni és utána már nem kell majd nagyon csodálkozni, amikor a könyvelő elmondja a hivatalos adatokat is ;)