Hozzászólás

Nézzük kicsit másképp ezt a kínai történetet...

Volt egy ország, amelyik a selyméből élt meg. Ellátta a fél világot, és örült neki.

Erre odament a fehér ember, és ellopta a selymet. Aztán leverte az árát, és tönkretette azt az országot. Amikor ezzel végzett, kirobbantott 1-2 világháborút, kitalált mindenféle hülye társadalmi berendezkedést (cucilizmus), és bevezette ebbe az országba. Aztán, amikor ez a rendszer magát kezdte tönkretenni, és ez az ország már teljesen elszegényedett, akkor megjelent a fehér ember, és odavitte a termelése nagy részét. De nem ám segítségképpen, csak exportálta a lég és környezetszennyezést, valamit éhbérér alkalmazta azokat az embereket, akik miattuk jutottak koldusbotra.

Eddig tipikus a történet, azonban itt egy váratlan fordulat következett be, miszerint ez az eddig elnyomott és kisemmizett nép eltanulta ennek-annak a gyártását, és elkezdett a saját lábára állni. És amit több száz év alatt megtanult a fehér embertől, azt most visszaadja neki.

És most a fehér ember sír és rí, hogy micsoda szemétség, egy kizsákmányolt nép vissza mer csapni. Én - és most ezért meg lehet engem kövezni - kínával értek egyet.

Mi is hasonlót próbálunk itt az IMF-el, világbankkal, egyéb bankokkal szemben. És közben szídjuk ezeket a szervezeteket, hogy a vérünket akarják, és kizsákmányolnak minket. És ha mi meg tudnánk őket leckéztetni, büszkék lennénk magunkra.

Tehát, ha mi leckéztetjük meg az elnyomóinkat, az jajj de szuper, ha más leckéztet meg minket, mert mi vagyunk az elnyomók, akkor hú de szemetek. Számomra ez kettős mérce.